Magyar jogi szemle, 1936 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - Az analógia és alternativitás a mai nemzeti szocialista bűnperben

267/a., 267/b., 276—282/b., 285., 295., 312., 331., 3471a., 354 a., 358., 373., 434—440., 454., 463/a., 474/a. §-ait. Az idevágó jogi szabályozás dimenzióinak ez a vázlatos felrajzolása bizonyos képet nyújthat arról, hogy a szóbanlevő analógia és alternativitás fogalmainak tételesjogi formában megjelenése mekkora hatást és átalakulást jelentett elsősorban magában a büntetőtörvénykönyvben, annak anyagi és alaki jogi kódexében egyaránt. Nyilvánvaló tehát, hogy az analógia és alternativitás reformjogi fogalmai a további büntetőjogszabályakotás, dogmatikus jogelemzés és jogértelmezés, végül a gyakorlati jogalkalmazás szempontjából a problémák — egymásból folyó — végeláthatatlan sorozatának előfutárai; amely problémák összeségével azonban ehelyütt — a rendelkezésre álló, korlátozó körülményeknél fogva — részletesen foglalkoznom nem lehet. Be kell érnem azzal, hogy a témakör egyik igen kis részletének bemutatására szorítkozom; nevezetesen az alábbiakban a törvényanalógiának és törvényalternativitásnak a német büntető törvénykezési eljárásban előidézett tételesjogi eredményeit kívánom röviden megvilágítani. III. 1. A T/l. mindenekelőtt a döntvény jogot kívánja az analógia és alternativitás új keletű fogalmainak alkalmazása folytán megváltozott, várható új birói gyakorlattal összhangba hozni. A T. 1. artikulusa (a Strafgesetzbuch 2. §-a) ugyan részben fenntartja a tényálladékszerűség elvét, mert elsősorban a tételes jogi normaszabályok alkalmazását kívánja meg. Elveti azonban a nullum crimen sine lege kizárólagos dogmáját s a tételesjogból folyó, valamint részben a tételesjogban — illetőleg azzal kapcsolatban a népi közfelfogásban — gyökerező jogszabály megfelelő alkalmazását is a legalitás elvére igyekezik visszaszármaztatni. A német döntvényjognak tehát ez idő szerint még meglehetnek a maga fel nem adott erődéi; nevezetesen a régi tételesjogi törvényi (norma) szabályok alapján hozott olyan határozatok, amelyeket a törvényanalógiával összefüggésbe hozni nem lehet és felesleges volna. Viszont a törvényanalógia gyakorlati megállapítása és alkalmazása során: éppen a meglévő, helyes elvi határozatokban kifejezésre jutott és kifejlesztett jogszabályalkalmazás szabhat irányt a kötetlen jogi bűncselekmény felismerése megfelelő irányelveinek. Talán fokozottabban nehéz feladat megoldása vár a döntvényjogra a törvényalternativitással kapcsolatban. Ennek a helyzetnek a rövid szignaturája pedig az, hogy a T. 1. artikulusa (a Strafgesetzbuch 2/b. §-a) megszorítja, sőt bizonyos tekintetben kiküszöböli a látszólagos, illetőleg valóságos törvényhalmazat megállapításának lehetőségét. Vagyis a törvényalternativitás alkalmazása: az első variációban — az úgynevezett látszólagos törvényhalmazat esetében — a jogi büncselekményegységnek a meglevő döntvényjogban ismert fogalmait; a második va-