Magyar jogi szemle, 1936 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - Lejárat napja vagy "Fizetés napja" a váltójogban

167 úgy nem alkalmas eme probléma megoldására a lejárati napnak régi jogaiba való visszahelyezése sem. Hiszen valorizációs kérdések felmerülhetnek a váltó kiállítása napján fennálló árfolyam és a lejárat napján fennálló árfolyam közti eltérés következtében is, pl. 1934. január 1-én a 100 dollárról kiállított váltó pengőben kifejezett váltóösszege 570 P volt. A váltó lejárt 1934. január 1-én és a váltóadós ténylegesen 1935. január 1-én teljesítette a fizetést. Ha már most akár a lejáratot megelőző nap hivatalos árfolyamát nézem, akár a tényleges fizetés napjának árfolyamát nézem, úgy a 100 dollárnak mindenképpen csak 330 P felel meg, tehát sem a lejáratot megelőző napi, sem pedig a tényleges fizetés napján fennálló átszámítás nem alkalmas a valorizációs célok elérésére, s megerősíti ama álláspontom helyességét, hogy semmiféle ok nincs arra, hogy a Vt. 37. §-nak félremagyarázásával próbáljunk valorizálni. Közvetve kezdi a Kúria is elismerni ennek az álláspontnak létjogosultságát. Ugyanez a VH-es tanács, amely a legális gyakorlatot a lejáratot megelőző napi átszámítás tekintetében visszaállította, 1014/1933. sz. határozatával egy konkrét esetben, amikor a felperes ténylegesen pengőt folyósított, azonban a pengő értékállandóságának biztosítására angol font kikötést eszközölt s az angol font árfolyama úgy a lejárat napján, mint a tényleges fizetés napján a kiállítás napjától eltérő, fokozatosan csökkenő árfolyamértéket képviselt, kimondotta, hogy ,,Csupán a hitelező érdekében kikötött értékállandóság biztosítását célzó font kikötések alapján nem igényelhetik azt az adós felperesek, hogy eredeti pengőtartózásuk az időközben csökkent fontértéknek megfelelő összegű fizetéssel kiegyenlítettnek vétessék." A valorizációs problémát a Kúria a V. T. 37. §-ában foglalt és tárgyalt jogszabálytól függetlenül oldotta meg. Ugyanígy a Kúria IV. (Ternovszky) tanácsa a közelmúltban hozott 1936. január 21-én kihirdetett 5130/1935. sz. Ítéletében magánjogi téren, a dolláresésből folyó valorizációs igényt a 764. számú elvi határozatban foglalt ,,tényleges fizetés" napján való átszámítással szembenállóan oldotta meg. Az Ítéletből a következőket idézzük: ,,Az a körülmény, hogy a dollár, előre nem látott értékcsökkenésének bekövetkezte folytán az ügyleti felek által célbavett rendeltetésre időközben alkalmatlanná vált, nem érinti, mert meg nem szüntetheti az eladóknak az adásvételi szerződésben a felek ügyleti szándéka és akaratának értelme szerint kikötött, az alperes vevők által is elfogadott azt a jogát, hogy a vételárat a szerződéskötés napján fennállott valóságos értékben, tehát a dollárnak a szerződéskötéskor történt átszámításánál alapul vett 5.7l-es árfolyamon követelhessék ... A perbeli esetre nem alkalmazhatók