Magyar jogi szemle, 1936 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - Az adós-fogság a magyar jogban

12 bajba jutott adósnak a római jog régi szabályai szerint előállható olyan szerencsétlen helyzetéről is, hogy ha vele szemben többen voltak a hitelezők, ezek a nem-teljesítő ellenfelüket fel is darabolhatták (!) a személyes szabadság minden legkisebb megsértése nélkül. Igaz ugyan, hogy amennyiben azok a hitelezők valóban éltek légyen is ezzel az embertelen jogukkal, a jó adós még kevésbbé tehetett eleget fizetési kötelezettségének, de másfelől amazok meg biztosak lehettek abban, hogy a felaprózott alperes most már egyikőjüket sem részesíthette anyagi előnyben a kielégítés körül a másik rovására. Az adósból pedig mindenik hitelezőnek mégis csak jutott valami. A hitelezőnek ilyen legmesszebbre menő jogkörét aztán a későbbi tisztultabb jogi felfogás lényegsen szűkebb térre szorította. Helyét annak humánusabb és erkölcsösebb belátása foglalta el, hogy egy egyszerű fizetési kötelezettség nem teljesítéséből eredő magánjogi igény semmiesetre sem vonhat maga után annyira erőszakos és aránytalanul súlyos megtorló és kényszerítő eszközt, mint a szolgaságra vetés, — hanem gondoskodni kell valamely olyan megfelelőbb biztosítási eszközről, mely részben mint behajtási mód, részben pedig mint óvóintézkedés, — amíg egyfelől az adóst a kötelezettségének gyorsabb teljesítésére szorítsa, másfelől az adós hozzátartozóit és jóismerőseit is hathatósabban arra ösztönözze, hogy az adósság teljes kiegyenlítése érdekében minden tőlük telhetőt megtegyenek. így alakult ki lassanként az ú. n. adóssági fogság, mely tehát valójában csakugyan nem egyéb, mint a birói Ítélettel megszabott kötelezettség teljesítését eredményezhető kényszereszköz. A magyar jogfejlődés történetében az adós-fogság mibenlétéről legelőbb és a legkörülményesebben Verbőczy Tripartituma révén tájékozódhatunk. Ettől a nagyszerű jogtudósunktól tudjuk, azt, hogy hazai jogunk az adós-fogság sajátos nemét több évszázadon át alkalmazta. Kimutatható ősi nyoma a fejedelmek korára vezethető vissza, — ezekben a régmúlt időkben még nem maga az adós, hanem ennek szegény jóindulatú kezese kerülhetett keserves fogságba, sőt aztán szolgája lett a hitelezőnek, ha a közvetlen adós elmulasztotta a teljesítést. A régi kornak a hitelező érdekeit kissé túlságos erélyességgel védelmező jogi felfogása idők folyamán nálunk is lehetővé tette a hitelezőnek, hogy — természetesen birói jogsegély igénybevétele mellett, — a nemfizető adósát fogságba tétethette, vagyis amint a Hármaskönyv is kifejezi: „a biró magánál tarthatta". Ennek a kényszerítő intézkedésnek voltaképen az ,,egyezkedés" megkísérlése és eredményre juttatása volt a jogcíme. Csak amikor aztán a fogság tartama alatt az előírt módon foganatba vett egyezkedési kísérletek az adós renitens magatartása miatt meghiúsultak és a tartozás továbbra is rendezetlen maradt: akkor volt köteles a biró a letartóztatásba helyezett egyént a megszabott idő letelte után magának a károsultnak kiadni, hogy