Magyar jogi szemle, 1934 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 9. szám - A külföldi választottbírósági ítéletek belföldi elismerése és végrehajtása

331 egyezményt is. Ezenkívül ily tárgyú küiön végrehajtási egyezményeket is kötött pl. Olaszországgal 1922-ben és a Német birodalommal 1930-ban. c) Végül ex lege ferenda jogpolitikai és közgazdasági szempontok sem engedik meg azt, hogy a vb. itélet honosságának kérdése közöm­bös legyen a Pp. XVII. címének alkalmazhatósága, illetve a végrehajt­hatóság szempontjából. Nem lehet általában megengedni, hogy a ma­gyar bíróság végrehajtsa azon vb. Ítéleteket, amelyek bárhol kötött vb. szerződés alapján bárhol a földön meghozattak, mihelyt fentebb a 2. pontban említett hármas általános feltételnek megfelelnek. Ez túl nagy bizalmat feltételezne az eljárás helyessége iránt. A szerződő felek szerződési rendelkezése mem mindig szabad, csak látszólag az; a valóságban az erősebb oktroyálja a feltételeket a gyengébbre. Más­felől azon államokkal való viszonyunkban, amelyekkel szemben Ma­gyarország rendszerint adósként jelentkezik, helyesnek kell elfogadni a kormánynak azt az álláspontját, amely szerint nem célszerű a vb, ítéletek végrehajtását megengedni. Ebből az következnék, hogy viszont oly államokkal, amelyekbe Magyarország exportál, célszerű lehet külön államszerződéseket kötni a vb. ítéletek (egyezségek) kölcsönös végre­hajtása tárgyában. A kormány azonban az elzárkózás elvét megtörni nem akarja, — célszerűségi okokból. SZEMLE. Kormányzói kézirat Juhász Andorhoz. A Kormányzó Ur Ü* Főméltósága dr. Juhász Andort a Felsőház örökös tagjává mevezic ki s nyugalombavonulása alkalmából hozzá a következő (kéziratot intézte: „Kedves dr. Juhász! Közel egy félszázadon át szentelte ki­magasló képességeit ós fáradhatatlan munkaerejét hazája szol­gálatának. Több mint két évtizeden keresztül állott Magyarország legnagyobb bíróságainak élén és kilenc esztendőit töltött a magyar ikirályi Kúria elnöki székében, ahonnan kiváló szaktudásával, gazdag iés értékes tapasztalataival, továbbá a nagy bírák nagy erényeivel: mély éleíbölcseséggel, megértő emberszereieltel é» a bírói tárgyilagosság és pártatlanság alapvető elveihez való tánto­ríthatatlan ragaszkodással irányította és (fejlesztette a magyar jogszolgáltatást. Ezekkel a 'kiemelkedő emberi és bírói erényeivel maradandó emléket állított nevének és birói működésének a magyar igazságszolgáltatás történetében. •Most, amikor sikerekben gazdag itélőbiróii munkássága után nyugalomba vonul, a hazánalk és a magyar jogszolgáltatásnak tett kiváló szolgálataiért teljes e!is,mérésemet fejezem ki. Minthogy értékes törvényhozói működését a magyar törvény­hozás ezután sem nélkülözheti, Önt az országgyűlés Felsőházá­ník életfogytiglan tagjává egyidejűleg kineveztem. Kelt Budapesten, 1934. évi október hó 5. 'napján. Horthy s. k., vitéz Gömbös Gyula s. k."

Next

/
Thumbnails
Contents