Magyar jogi szemle, 1934 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 1. szám - Lehet-e a Bizt. N. 5. §-ában megjelölt felhivó levél elküldésének idejét a Kt. 487. §-a szerint való elévülési idővel kapcsolatba hozni?

10 heti, hogy arra a feltevésre ad alapot, hogy tehát elküldheti az elévülési idő uiolsó napján is, amikor már az egész utólagos teljesítési határidő túl esnék az elévülés egy évi határidején. Mindez egészen másképen áll. Bármennyire is kínálkozik a külföldi gyakorlat példái folytán az a megoldás, hogy a felhivó levél elküldésének természetes kerete a biztosítási szerződésből eredő igények 'elévülésére a Kt. 487. §-ában megszabott egy év legyen, ezt a megoldást, illetve a Bizt. N. 5. §-ának ezt a magyarázatát, a törvénynek ebben a kérdésben — ismétlem a német és osztrák törvénytől eltérő — rendszere tökéletesen kizárja. Ha ugyanis a Kt. 487. §-a szerint a biztosítási szerződésből eredő igények attól az időponttól számított egy esztendő alatt évülnek el. amidőn azok érvényesíthetők lettek volna, viszont a Bizl. N. 5. §-a értelmében a biztosítás hatályának beállta után fizetendő díj a felhívó levélben é; vényesíthető, akkor az elévülés ennek az utólagos teljesítési időnek elteltéig meg sem kezdődhetik. Ezzel a folytatólagos díjfizetésnek eredetileg megállapított határideje az elévülés szempontjából a magyar jog szerint közömbös időponttá válik. Az utólagos teljesítési idő kitűzését is tartalmazó felhivó levél elküldésének tehát szükségkép az elévülési idő kezdete előtt kell megtörténnie és oly határidő gyanánt, amely alatt, vagy amelyet figyelembe véve az a levél bármikor elküldhető, az egyévi elévülési időt tekinteni, önmagának ellentmondó volna. A Bizt. N. szabályai szerint tehát a felhívó levél elküldésére rendelkezésre álló idő a díjkövetelés elévülésére megszabott idővel semmi vonatkozásba nem hozható és ha a felhívó levél elküldésének idejét olyannak tekintenők, amelynek megválasztása a biztosítóra van bízva, az a helyzet állana be, hogy a díjkövetelés elévülésének kezdetét a biztosító tetszése szerint való ideig kitolhatná, sőt meg is hiúsíthatná. Mindez rendkívül különösen hangzik és bizonyára kevés jogász akad, aki a biztosítási szerződés ily értelmű likvidálásával meg volna elégedve, viszont azonban a törvény szabályai oly adottság gyanánt állnak előttünk, hogy azok alapján már magyarázati eredményhez inem juthatunk Természetes, hogy ilyen körülmények között a 60. sz. jogegységi döntvény számára sem állhatott fenn az a lehetőség, hogy a törvény rendelkezéseit aként értelmezze, hogv a felhivó levél elküldése az elévülési idő tartamára tekintettel, vagy annak folyama alatt bármikor történhetik. Önként értetődik az is, hogy mivel ia döntvény a törvény érteiméi aként állapította meg, hogy a felhivó levél elküldésére határozott idő áll a biztosító rendelkezésére és ennek elteltével elveszti azt a lehetőséget, hogy a szerződés teljesítését követelje, — a megbeszélés címe gyanánt feltett egész kérdés jelentősége megszűnt, emellett az elévülés megkezdése körül sem állhatnak be a fentebb érintett bonyodalmak.