Magyar jogi szemle, 1934 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 1. szám - Átértékelés az öröklési jogban

2 nem az unoka házastársának jutttaja. Az id. törvk. szab. 10. §-ia pedig akként rendelkezik, hogy leszármazók hiányában az atya és az anya hivatvák öröklésre azon érték erejéig, amely tőlük vagy águktól akár végrendelet folytán, akár anélkül az örökha­gyóra hárult; a 10. §. tehát nem tagadja meg a nagyatyától szár­mazott vagyon ági minőségét akkor, ha adásakor az atya még életben volt, hanem általában minden „águktól" hárult vagyon­ról rendelkezik és a végrendelet vagy ajándékozás alapján hárult egész vagyont mondja ági vagyonnak a törvényes örökrész em­lítése nélkül. Az ági öröklés korlátozására irányuló birói gyakorlatot azért sem taitom helyesnek, mert amikor ági öröklési rendszerünk közismert, akkor abból a körülményből, hogy valaki annak tu­datában, hogy ági vagyona rendelkezése nélkül ágiörököseire száll vissza, ági vagyonáról nem rendelkezik, nem lehet oksze­rűen másra következtetni, mint hogy az ági örökösödés érvénye­sülését nem kivánta kizárni, mert ellenkező esetben tudván azt, hogy az ági öröklés kizárásához rendelkeznie kell, nem hallga­tott, hanem rendelkezett volna. Amennyiben az ági öröklésnek szűkebb keretbe szorítása általános kívánság, akkor sem esetein­kénti „nyesegetéssel" kísérletező Ítélkezésnek, hanem a jogbiz­tonságot nem veszélyeztető egységes korlátozásnak van helye. Az 1928. évi XII. t.-c. 3. §-ának örökösödési perben való merev alkalmazását vagyis az egy évi határidőnek az öröklés megnyíltától való általános számítását egyébként is aggályosnak tartom. Az ón véleményem szerint az 1928. évi XII. t.-c. rendelkezé­seinek a kir. Kúria által az 1932. év végén hozott P. VI. 7533/ 1930. és 7461/1930. számú Ítéleteiben kifejtett az a jogi álláspont felel meg, amely szerint az említett t.-c. csak ott alkalmazható, ahol a magánjogi pénztartozás számszerű meghatározása még a korona értékváltozása előtt vagy alatt megtörtént, de nem akkor, amikor a kötelezettség ugyan ebből az időből ered, azonban tar­talma koronaértékre szóló összeggel kitöltve nincs, mert ebben az esetben tartalma a jelen viszonyok mérlegelésével mostani pénzértékben töltendő ki. Ez az álláspont felel meg a- törvény általános indokolásának, amely szerint mellőzhetetlenül szüksé­gesnek látszott, hogy a törvény rendezze azt a kérdést, vájjon van-e joga a hitelezőnek a pénztartozás (névértéke szerint „meg­határozott" pénzösszegnél magasabb összeget követelni azon az alapon, hogy követelésének meghatározása után a pénz értéke csökkent, valamint az 1. §. indokolásának, amely szerint a nem „pénzben meghatározott" tartozások esetében az átértékelésnek nincsen tárgya. A törvény tehát indokolása szerint csak a szám­szerűen — névértékben — már meghatározott pénztartozások átértékelését kivánta szabályozni és nem az összes pénzben tel­jesítendő tartozásokét.

Next

/
Thumbnails
Contents