Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 2. szám - Korlátolt elmeállapot és bűnözési hajlam

59 cselekményeket. Érdekes azonban, hogy ezen helyes megállapítás ellenére a törvényszók a vádlottnál „bizonyos mértékű morál insanity-t" lát fennforogni, „mely eredeti erkölcsi defektust a háború utáni kóros társadalmi viszonyok még jobban kifejlesztették a vádlottnál". A kir. Ítélőtábla első Ítélete is, mely a vádlottat az ekkor összeszámolt 61 rb. csalás bűntette és 12 csalás vétsége miatt két ós félévi fegyházbüntetésre Ítélte, kifejezetten enyhítő körülményül számítja be vádlottnak „kisebbfokú degeneráltságát". Azonban a morál insanity-re maga a törvényszéki ítélet igen helyesen rögtön hozzáteszi, hogy „ez az erkölcsi defektus nem lehet ok arra, hogy vádlott mint magasabb képességgel bíró egyén, a jót a rossztól, a tiltott cselekményt a megengedettől megkülönböztetni és a munka nélküli hirtelen meggazdagodási vágyat, mint teljesen épelméjű ember, legyőzni ne tudná. Vádlott tehát nem lelki beteg, hanem egy ravasz, számító, gonosz-lelkű egyéniség". A kir. Ítélőtábla pedig a „kisebbfokú degeneráltság" megállapítása mellett vádlottat az említett büntetésre itéli, de ugyanazon a napou hozott másik ítéletével négy rendbeli újabb csalás bűntette, illetőleg vétsége miatt, megsemmisíti az előbbi ítéletek által kiszabott büntetéseket és a vádlottat mint megrögzött bűntettest, aki bűntettek elkövetésére állandó hajlamot mutat, szigorított dologházba utalja, amit a kir. Kúria is helybenhagyott. (B. III. 6016/1931.) íme a kitűnő példa fentebbi tételeim igazolására. De ez az eset kézzelfoghatóan illusztrálja azt is, hogy milyen óriási különbség van az épelméjű s bűnelkövetési célzattal hazudozó, szélhámoskodó egyéniségek és a valódi elmebaj folytán, a nagyzási, perlekedési vagy üldözési tébolyból képtelenségeiket mesélő, zagyva beszédű, igazi elmebajos ember közt. Ez utóbbiak, akik esetleg egy bizonyos ideig a laikust megtévesztik értelmesnek látszó beszédükkel, fejtegetéseikkel, de téveszméjükre térve, rögtön elárulják, hogy meghibbant elméjű, valóban szerencsétlen elmebeteggel van dolgunk, ezek nem börtönbe, nem szigorított dologházba, hanem elmegyógyintézetbe való alakok, — ellenben az említett nagystylű szélhámosok, mint épelméjű, de rendszerint léha, munkakerülő, bűnelkövetésből élő egyének, büntetőjogi felelősség alá vonhatók. A morál insanity, az erkölcsi defektus, valamiint a degeneráltság is eszerint nem akadálya annak, hogy az épelméjű, tehát rendes értelmi fejlettségű vádlottat a törvény szigorával sújtsuk az általa tudatosan elkövetett bűncselekményeiért. Sőt, ha a vádlott különös ravaszsággal, tehát kétségtelenül magasabb elmeéllel, képzett elmével követte el a bűncselekményt, nincs okunk az állítólagos erkölcsi elmegyengeséget vagy erkölcsi érzéketlenséget enyhítő körülményül beszámítani, mert az ilyen magasabb intelligenciájú, nagyobb szellemi képességekkel rendelkező vádlott nagyon is tisztában van az erkölcsi törvényekkel és kötelességekkel s így a mi szemünkben helytelen, erkölcstelen és antiszociális viselkedése épen az ő bűnre hajlamos egyéniségét, hibás és a közre veszélyes karakterét árulja el.