Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - Magyar magánjog. Öröklési jog

31 legessé 'eszi, tehát csak az ismertetésre szorítkozhatunk. Az elhangzott remek interpretációban ugyanis a kritika már kifejezést nyert oly módon, amint azt reprodukálnunk itt nem is lehet: a büntetőjogtudomány egyik nagy magyar úttörője életére és munkásságára, a mai büntetőjog illusztris tudósa hívta fel a figyelmet — sok reményt igérő, fiatal Szerzőnknek sikerült tanulmánya révén. „A munka és a tett önmagáért szól." Lehetetlen azonban napirendre térnünk — különösen a mai fásult világban — ama felemelő jelenség felett, hogy a maygar büntetőjog tudomány múltja és jelene: a nemes hagyományok töretlen kultuszában s a modern ismeretek biztos perspektívája világánál, szemünk láttára, fülünk hallatára előttünk itt egybeforrott. Lehetetlen meg nem látnunk a most ismertetett tanulmány létrejötténél és bemutatásának gesztusában a termékeny magvető •— jő gazda — kezének nyomát. A harmadfél ívnyi tanulmány bevezető részből és három fejezetből áll. A vezető rész a horvát származású — de ízig vérig magyar — Vuchetich Mátyás Pázmány egyetemi professzort környező tudományos eszmék és törekvések vázlatos rajzát adja. Különösképpen azt kívánja a Szerző kidomborítani, hogy a XVIII. század végi abszolutizmus korában mily számos nehézségbe ütközött Vuohetich Mátyásnak az önálló magyar büntetőjog tudományos megalapozása iránt kifejtett, végeredményében siker koronázta munkája. A tanulmány első fejezete megismertet Vuchetich Mátyás pályafutásával, tudományos felfogásának és tanításának főbb útmutatásával. A tanulmányban itt számos latin nyelvű idézettel találkozunk, amely jogtörténeti hűséggel igyekszik reávilágítani Vuchetich professzornak a kora bölcseleti és büntetőjogi álláspontjára vonatkozó — önálló •— felfogására. Elvi és elméleti rezumpeió nélkül azonban ez a sokféle idézet a tanulmány gondolatvezetését megnehezíti. A második fejezet a nagyemlékű magyar büntetőjog tudós ama delelőjével foglalkozik, amely az 1808. és 1824. évek közötti időben a Pázmány egyetem különböző katedráiról kifejtett működése korára esik. Szerzőnek a levéltári kutatásában fáradhatatlan anyaggyűjtése: megcsillogtatja előttünk Vuchetich professzor tudományos munkásságának hatalmas dimenzióit. Megismerjük a nagyemlékű tudósnál — a régieknél egyébként oly jellemző — azt a sajátosságot, hogy alig akad a jogtudománynak oly területe, amelyet sziakavatottsággal ne kultivált volna. A harmadik fejezet Vuchetich professzornak az egyetemen kívüli munkássága adalékait sorolja fel. Kiemeli, hogy a hűbéri jog, magán- és büntetőjog, statisztika stb. terén mélyenszántó — kortársai előtt mindig elismert — tudását a megyei táblákon, autonómiai juriszdikciók stb. alkalmával gyakran vették igénybe. Szerzőnk a kutató tárgyilagosságával mutatja ki, hogy Vuchetich professzornak halhatatlan érdemei vannak a magyar jogfejlesztés terén, ö az anyagi és alaki büntetőjognak szerves szétválasztója; az anyagi bünteőjognak általános és különös részre megosztója; a magyar hűbéri jog tudo-