Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 10. szám - A jogérvényesítés szempontja a nemzetközi magánjogban

350 történő kényszereladás) mellett, — a sokszor önhibáján kívül késedelmes vevőre nézve a legtöbb esetben elviselhetetlenül méltánytalan lehet olyankor, amidőn lez a vevő esetleg már a vételár túlnyomó részét lefizette, a fenntartott tulajdonjog gyakorlása folytán pedig nemcsak a jogfenntartással eladott árut, hanem az erre befizetett vételárrészleteket is elveszti. Ennek a nyilvánvaló méltánytalanságnak az orvoslására eddigi jogszabályaink mellett nincsen eszköz. Ezt a hiányt pótolja a gazdarendelet hatályosságának ideje alatt és egyelőre csupán a gazdaadósok javára, a gazdarendelet itt tárgyalt intézkedése. Nem állítjuk, hogy ez a megoldás tökéletes, — ez már csak azért sem lehet, mert az itt érintett átmeneti és; csupán az adósok bizonyos csoportjára korlátozott kivételes rendelkezés alkalmazhatósága nem a perbíróság, hanem a végrehajtási bíróság elbírálása alá tartozik, — azonban kétségtelen, hogy a rendelet idevonatkozólag olyan új gondolatot vetett fel és olyan új nyomokon jár, amelyeken elindulva a tulajdonjogfenntartás mellett történt adásvétel ma még teljesen ki nem forrott intézményének jövőbeli jogi szabályozása mindenkit megnyugtató eredményre juttathat. m. o. * „A nagy tagiéiszámú ügyvédi kamarák közgyűlésére, valamint az ügyvédi kamarai választójogra és tisztségekre vonatkozó rendelkezésekről" címet viseli az a törvényjavaslat, melyet az igazságügyiminiszter nemrég nyújtott be a képviselőházhoz. Az érdekelt körök és a szaksajtó részéről széles alapokon való megvitatása révén eléggé ismeretessé vált a javaslatnak a kiamariai- és nyugdíjjárulék hátralékosokkal szemben tervbe vett az a drákói és állami életünk terén sehol nem található intézkedése, mely ezeket a hátralékosokat a kamarai autonómiából egyszerűen kirekeszti. A hátralékosoknak ugyanis e szerint nemcsak passzív, de aktiv választójoga se volna, sőt a kamarai autonómia semmiféle életmegnyilvánulásában (közgyűlés, értekezlet) se vehet részt és az Ügyvédi Tanácsba nem jelölhető. Sokat lehetne arról beszélni, hogy ez a merőben újszerű intézkedés nem jelent-e az állami, törvényihatósági és más autonóm közületi élet terén veszedelmes precedenst és arról, hogy miért kell ezt a szegénységet megszégyenítő rendelkezéssel épen most az ügyvédséget sújtani, amikor az államhatalom egy másik, a segítésre szintén igazán rászoruló gazdasági osztály számára kötelezettségei teljesítésére a legmesszebbmenő halasztásokat engedélyezi. Jól ismerjük az igazságügyminiszter dicséretes intencióját: ezzel az intézkedéssel a nyugdíjintézet nehéz során akar segíteni. Ez azt jelenti, hogy javaslatát kényszerítő, nevezetesen a fizetésre kényszerítő intézkedésnek szánta s a cél érdekében hajlandó az autonómia részleges megnyirbálásában és igen-igen sok ügyvéd önérzetének megsértésében rejlő áldozatot is hozni. Az áldozatok itt lesznek, az eredmény azonban — ezt megjósolhatjuk — a semminél alig lesz több. A legnagyobb nyomorban, a „minden úgyis mindegy" állapotában levő ügyvédeket ez a kirekesztés egyáltalán nem fogja ösztönözni a pontos fizetésre, még kevésbbé a felgyülemlett hátralékok sürgős ren-