Magyar jogi szemle, 1932 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 2. szám - Az eugenika jogi szempontból

34 alakított hatóság válogasson a méhmagzatok és a megszületett csecsemők közt s az életképteleneket vagy a degenerált, a tüdőbajos vagy a közveszélyes bűntettesektől származó magzatokat vagy életképtelennek látszó csecsemőket megsemmisíthesse, vagy ha megengednők, hogy a halálos betegeket, a hülyéket, idiótákat orvosi vagy vegyes bizottság halálba segíthesse, ezzel lehet, hogy sok esetben üdvös, az eugenika szempontjából is kívánatos eredményt érnénk el, — de ki biztosít arról, hogy ennek a fajnemesítési munkálatnak a gyakorlása fcöreberF &~h!gborzalmasabb visszaélések és oktalan embergyilkolások nem követtetnének el. Gondoljuk csak el, hogy az örökséghez való hozzájutás reménye, ami ma is annyi szörnyű rokongyilkosságnak szülőoka, mily tág mezőt nyerne s hány, a vagyonra éhes embert motiválná a beteg rokonok, a házastárs időelőtti halálba segítésére. Büntetőjogi gyakorlatomban már volt olyan esetem, hogy egy 20 éves parasztlegény képes volt 3 fivérét álmukban egymás után agyonlőni (a negyedik, egy 8 éves kislány is csak gyors futással mentette meg életéi) kifejezetten azért, hogy ő maradjon egyedüli örökösnek. A mostanában tárgyalt tiszazugi mérgezési esetek legnagyobb részében is a házastárs és a szüle-gyilkosságok főmotívuma a „jussolás", az örökség mielőbbi megszerzése volt. De magasabb intelligenciájú emberek is hányszor követnek el rokongyilkosságot az örökség mégkaparítása céljából. Az idióták vagy az életképtelennek látszó csecsemők tömeges kiirtása, vagy a fajnemesítés célzatával megengedett magzatelhajtás pedig — ami lényegében a régi görög világ Tajgetosz sziklájára emlékeztet — valóságos merénylet lenne a civilisatio ellen. Hiszen ki ne ismerné el, hogy tényleg vannak szerencsétlen élő halottak, akiknek gondozása, eltartása kibeszélhetetlen kín és gyötrelem a hozzátartozókra s óriási teher az államra és a társadalomra, — de ha ezen a címen megengednők az értéktelen emberi élet kioltását, akkor logikusan oda kellene jutnunk, hogy minden gyógyíthatatlan beteget és nyomorékot, sőt a vad népek példájára az elaggott emebereket is hatóságilag irtsuk ki, hogy a hozzátartozókat és az államot tehermentesítsük a tartási gondoktól és a menházak terheitől. Nem. Ilyen patentirozott emberirtást egy kultúrállam nem engedhet meg. Hagyjuk csak az emberölés jogát a hóhérnak, ott, ahol a halálbüntetést, ezt a „középkori borzalmas" büntetési eszközt fenntartja az állam. A Binding javaslata tehát, dacára, hogy oly előkelő jogászi helyről jött, jogászikig elfogadhatatlan, — aminthogy a német orvosi és jogászkörök is sorra tiltakoztak a/ orvosi vagy hatósági, emberölési jognak ilyen codiftkálásn ellen Nem emberiesebb és egyben gyakorlatiasabb-e a mai kullurállamokban világszerte mind erősebben terjedő az az emberbaráti törekvés, hogy az emberiségnek ezeket a szánandó roncsait vagy hajótöröttéit a jótékonysági intézetek különböző nevű alakjaiban, menházakban, otthonokban és gyógypedagógiai intézetekben igyekeznek elhelyezni, hogy ezek közül a szerencsétlen sorsú embertársaink közül is mentsük meg a még megmenthetőket s a netalán még bennük