Magyar jogi szemle, 1931 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 10. szám - A sajtójogi felelősség áthárítása a TE-ben

471 mert az Újlaki munkája egy szép illúzióval tesz bennünket szegényebbé. Ennek a munkának a megjelenése után alig lehet többé arra hivatkozni, amit Illés József professzor úr a Jogászegylet jubiláris közgyűlésén tartott előadásában a Magánjogi Törvénykönyv megalkotása ellen egyik döntő érvül hozott fel, hogy t. i. a trianoni okmány ellenére Magyarország a magánjog szempontjából ma is egységes jogterület és a kódex megalkotása ezt az egységet bontaná meg. Ennek az illúziónak a szétfoszlását csak előmozdítják a műnek azok az adatai, amelyek a csehszlovák polgári törvénykönyv megalkotásának a befejezésükhöz közelálló előmunkálatairól referálnak. Hogy pedig a csehszlovák kódex, megalkotásáig hátralevő átmeneti idő alatt a magyar kódex megalkotása nem idézne elő gyökeres szakadást a jogegység még épségben levő szálaiban, azt az Újlaki művében ismertetett az a felsőbirósági határozat igazolja, amely a magyar kódextervezetet, mint a magyar birói gyakorlat eredményeinek összefoglalását a csehszlovák bíróságok állal — cum grano salis — alkalmazhatónak ismeri el. Ha azután Újlakinak a magyar magánjog Csehszlovákiában beállott módosulásaira vonatkozó anyagához még hozzávesszük, hogy 1918. óta a csonkaország területén sem állott meg a jogfejlődés (hiszen Szladits Károlynak ezt a jogfejlődést feldolgozó munkája bizonyára lényegesen nagyobb terjedelmű lenne, ha ma jelennék meg), bár nem örömest, de mégis kénytelenek leszünk leszögezni, hogy tizenhárom esztendő valóban túlságosan hosszú idő ahhoz, hogy ily idő után az egymástól elszakadt területrészeken a jog egységéről lehessen beszélni. A Magánjogi Törvénykönyv megalkotásának tehát egy akadálya elhárult, sajnos épen az, amelynek elhárítására a legkevésbbé törekedtünk, legfeljebb akadályi minőségét és ily szempontból való jelentőségét tettük vita tárgyává. Ha a szerzőnek nem is volt célja az említett illúzió megszüntetése, az eredményt mégis érdeméül kell elismernem, mert — mint sok más kérdésben — itt is csak előnyünkre válik, ha a helyzetet reálisan Ítéljük meg. A csehszlovák kodifikáció tárgyalásával kapcsolatban foglalkozik a szerző Sedlacsek Jaromir prágai professzornak a magyar magánjog ellen elhangzott azzal a vádjával, amely a magyar magánjogot középkori, rendi különbségekre felépített jogrendszerként jellemezte. Ezzel a váddal a Magánjogi Törvénykönyv indokolásának bevezetése is foglalkozik és igen helyesen teszi a szerző, hogy ennek a vádnak a larthatatlanságát alapos fejtegetéssel kimutatja. A mű első része jogforrásiam és jogalkalmazási, valamint hatásköri kérdésekkel foglalkozik. Az utoljára említett tárgykörben különösen figyelmet érdemel a magánjogi kérdésekben döntő közigazgatási hatósági határozat rendes biróság útján való helyesbítésnek szabályozása. A többi négy rész nagyjában a Magánjogi Törvénykönyv beosztását követi, kiterjeszkedve természetesen azokra a jogterületekre is, amelyeket a Magánjogi Törvénykönyvünk nem ölel fel. Az ilyen jogszabályok ismertetését ügyesen illeszti be a logikusan legmegfelelőbb helyre. A mű természete hozza magával, hogy az ismertető nem tekintheti feladatának a műből bizonyos részletek kiemelését, sem pedig az ismertetett jogszabályanyag kritikai elemzését. Annyi bizonyos, hogy a mi jogunk szellemétől sok a lénj'egbe vágó eltávolodás. Különösen áll ez azokon ai pontokon.