Magyar jogi szemle, 1931 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 1. szám - Kováts Elemér dr. jogfogalmi jelrendszere. 2. [r.] Folytatás

15 vétlen, hogy a két terület összeolvad és egyetlen területté válik, ha szabad e kifejezést használni: a kollektív percepció területévé.211 Nyilvánvaló, hogy a jog területén mindez távoli és lassú fejlődés eredménye lesz. De e fejlődés megindításához feltétlenül szükséges, hogy a jogi perifériákon, vagyis a jelenkori jogi gyakorlatokban szilárd és reális alapjaink legyenek. Végeredményében Leibnitz nem tett különbséget a gyakorlati cselekvést szabályozó normatív jog és egy elméleti, szociológiai jogtudomány között. Azt hitte, hogy létezik egy egyetlen Jog, a racionális és egyetemes, természetes jog. A reális jogot a XVII. század Európájának racionálisan megalapozott jogi ideáljára akarta visszavezetni. E kísérlet, amely megfelel a kor kezdetleges szociológiai ismereteinek, a mi szemünkben teljesen kilátástalannak tűnik, gyakorlati szempontból, valamint a jog szociológiai elmélete szempontjából egyaránt.22) Leibnitz racionalizmusával és a priorizmusával szemben dr. Kováts törekvése teljesen a posteriori, célja az, hogy a jogi perifériának egy részét egy jelenkori társadalom reális jogát axiomatizálja Módszere abból áll, hogy a jogi relációk reális bonyodalmát figyeli meg és ekként igyekszik egy kollektiv praxist igazán alapvető vezető elveihez eljuttatni; bizonyára ez is racionális módszer, de nem más és nem is akar más lenni, mint a logikai kifejezés és leirás módszere. Ezt a leiró és axiomatizáló munkát szükségképpen a nyelvi anyagon kell kezdeni. Röviden meg kell vizsgálnunk tehát, minő viszony 21) A relativitás elméletében geometria és anyag nem léteznek egymástól különállóan. Ez egyesítés kikerülhetetlen voltát már Riemann kimondotta: „Über die Hypothesen welche der Geometrie zu Grundé liegen" cimii hires munkájában. ~) Igaz ugyan, hogy Leibnitz a tényleges jog gyakorlata mellett tekintetbe vett egy más gyakorlatot, amely épp a reális élet nyers tartalmának e jog által vaJó megformálásában — jogi ,.tárggyá'" alakításában — állott. Azt hitte, hogy végelemzésében az egész emberi tevékenységet a racionális jog funkciójaképen lehet megformálni. Kétségtelen, hogy a jog racionális eszméjében a reális élet teljes gazdagságának, minden különleges jogi esetnek tökéletes formáját vélte megpillantani. A praxis Leibnitz számára abból állott, hogy ennek az életnek gazdagságát a racionális jog formáiba öntsük. Evégből egy uj logikának bevezetését ajánlotta, amely arra szolgált volna, hogy az egyes jogi eseteket a jogi mértékrendszerhez alakítsuk. (Couturat, i. m. 276—780.) Nyilvánvaló azonban, hogy ennek a módszernek csak annyiban van értéke, amennyiben az alapul vett mértékrendszer maga a jogi gyakorlatból keletkezett és igazán általános. Ha a jogi mértékrendszer oly hajlékonnyá válik, hogy feleslegessé teszi egy különleges alkalmazó módszer igénybevételét, ha e mértékrendszer maga infinitezimális joggá válik, ez esetben a realitás és a jogi mértékrendszer szükségszen'ileg egybe fognak esni minden különleges „kalkulus" közvetítése nélkül.