Magyar jogi szemle, 1931 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 1. szám - A vércsoportmeghatározások jelentősége és használhatósága és a vérnyomok vizsgálata. [Az Igazságügyi Orvosi Tanács véleménye.]

7 vérüknek állaadó vizsgálásál követeli, a szükséges tömegvizsgálatokra pedig eddig nem volt alkalom. A felhozott aggályokkal szemben a vércsoportok szószólói a vércsoport tulajdonságok változására vonat­kozó észleleteket helytelenül végzett vizsgálatoknak tudják be, azt azonban, hogy a vércsoportokat megjelölő tulajdonságok erősségében időszakos változások, tehát quantitativ különbségek jelentkezhetnek, a vércsoport vizsgálatokkal foglalkozók mindenike megengedi, ami magában is aggályt indokoló, mert ha valamelyik vérnek a vér­csoportot megjelölő tulajdonsága egy bizonyos mértéken alul csök­ken, megeshetik, hogy az illető vér más vércsoportba sorolódik, mint amilyenbe tulajdonképen tartozik. Harmadik feltétele a vércsoportvizsgálatok felhasználásának egy olyan feltétlenül megbízható technikai eljárás, amely mellett hibák és tévedések lehetősége ki van zárva. Az alapos tudásnak, a nagy gyakorlottságnak és a nagy óvatosságnak szükségességét a legtöbb közlemény hangsúlyozottan kiemeli. Az idők folyamán a kezdetben használt eljárásokat lassanként tovább fejlesztették, módosították, egyebek között azzal a törekvéssel, hogy az előforduló hibák kikii­szöböltessenek. Mint hibák okát említik az u. n. pseudo agglutinatiot, tehát azt az alvadékképződést, amelyeb a valódi agglutinatioval össze lehet téveszteni s amelyet csak nagy gyakorlattal rendelkező vizsgáló tud attól megkülönböztetni. Kiderült az idők folyamán az is, hogy a vizsgálatok végezésére gyárilag készített és kereskedelem­ben kapható vérpróbák, amelyeket jó ideig megbízhatóakként hirdet­tek, nem voltjak megbízhatóak, állás közben megromlottak, amiért is megkövetelik a friss vérpróbák használását, illetve azok hatékony­ságának a vizsgálat alkalmával való külön ellenőrzését, egyesek pedig azt, hogy a vizsgálatokhoz szükséges vérpróbákat az illető vizsgáló maga készítse. Megkövetelik egyesek újabban a teljes vér­csoport vizsgálatot, értve ez alatt azt. hogy a vizsgált egyének vér­testeinek és vérsavójának csoport tulajdonságai külön-külön határoz­tassanak meg. Hogy ilyen nagyobb óvatosság és a vizsgálónak nagyobb gyakorlottsága mellett is előfordulhatnak tévedések, bizonyítja egy újabban Bécsben előfordul* eset. A „.Neues Wiener Journal" 192*.). szeptember 9-ik száma a következőket közli: Apasági perben dr. Löw törvényszéki tanácselnök a Rudolfstieftung sebészeti osztályá­nak főnökét dr. Breitnert bízta meg a vérvizsgálat elvégzésével. Utóbbinak megállapítása szerint az alperesként szereplő férfinek, az anyának és a gyermeknek vére különböző vércsoportba tartozott, illetve az utóbbi vérében olyan tulajdonság volt, amely sem az anya, sem az állítólagos apa vérében nem volt meg. Minthogy pedig a gyermek vérszerkezete vagy az apa, vagy az anya vérszerkezetének kell, hogy megfeleljen, az 1 éves gyermeknek csak olyan férfi lehet az apja, akinek vérében a gyermek vérében Salait tulajdonság meg van s így ki van zárva, hogy az alperes lehetne apja a gyermeknek A felperes nő a legnagyobb kétségbeeséssel tiltakozott, s a férfi, aki apaságáról meg volt győződve, de mégis . szeretett volna biztosat tudni, szintén a legnagyobb mértékben meglepődött. A biró elhalás/ 4

Next

/
Thumbnails
Contents