Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 10. szám - 1930: XVIII. törvénycikk Budapest székesfőváros közigazgatásáról

440 tott szavazólapokkal és az arányos képviselet) rendszer alapján az összes választók kötelező közreműködésével, míg az utóbbi esetben maga a törvényhatósági bizottság választ. Az összes választók közül történő választás szabályellenessége vagy a megválasztott személy választhatóságának hiánya miatt az igazoló választmánynál íelszó­lalásnák, sőt hivatalból való felülvizsgálatnak, — az igazoló választ­inánv határozata ellen, valamint az érdekképviseleti tagok választása ellen 15 nap alatt panasznak van helyt- a Közigazgatási Bírósághoz. Az időleges hatályú választás alapján nyert megbizás tartama 6 év. Ha ennek az időtartamnak letelte előtt üresedés áll be, úgy az. ekként megüresedett rendes tagsági helyre a sorrendben első pót­tag lép, akit az igazoló választmány elnöke hív be. Az örökös tagokat a közélet terén érdemeket szerzett lőváiosi polgárok sorából a törvényhatósági bizottság közgyűlése a kijelölő választmány előterjesztése alapján titkosan szavazólapokkal a leadott szavazatok általános többségével vagy közfelkiáltással választja. Az örökös tagok választása ellen szintén van helye panasznak a Köz­igazgatási Bírósághoz. A T. szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg a tör­vényhatósági bizottság tagjaira nézve arra az esetre, ha ok a székes­főváros hatóságainál (ideértve a főpolgármesteri isi vagy közegeinél, intézeteinél, közintézményeinél, közmüveinél és üzemeinéi akár a saját, akár más nevében és érdekében közbenjárnak vagy eljárnak, vagy a székesfőváros érdekeit közvetlenül vagy közvetve érintő vagyoni természetű ügyben ügyvédként, megbízottként vagy képviselő­ként a székesfővárossal szemben járnak el. Ilyen természetű össze­férhetetlenségi ok felmerülte a törvényhatósági bizottsági tagság meg­szűnését vonja maga után. Ebben a kérdésben az igazoló választmány előkészítése alapján az összeférhetetlenségi bizottság határoz, amely­nek határozata nem támadható meg panasszal a Közigazgatási Bíró­ság előtt. A székesfővárosi törvényhatóság egyetemének képviselete a tor­vényhatósági bizottságot illeti, amely közgyűlésen gyakorolja jogait és kötelességeit. A közgyűlés elnöke a főpolgármester, akadályozta­tása vagy sedis vacantia esetében a polgármester vagy ha az utóbbi hasonló okokból szintén nem elnökölhet, az alpolgármesterek egyike rangsoruk szerint. A közgyűlés rendes vagy rendkívüli. Összehívá­sára ugyanaz jogosult, aki az elnöklésre. Rendkívüli közgyűlést a fő­polgármester bármikor összehívhat, bizonyos esetekben azonban — pl. ha a törvényhatósági bizottságnak legalább 40 tagja a tárgy megje lölésével Írásban kéri — egyenesen összehívni köteles. A közgyűlés tárgysorozatát az elnök állapítja meg. A tárgysorozatba felvett ügyek­kel össze nem függő önálló indítványt csak rendes közgyűlés elé lehet terjeszteni s ez elé is csak akkor, ha azt az indítványozó legalább 3 nappal a közgyűlés előtt az elnöknek írásban bejelenti. Az inter­pellációt legalább 24 órával a közgyűlés előtt kell az elnöknek a szöveg bemutatásával bejelenteni. Az ügyek előkészítésére a törvény-

Next

/
Thumbnails
Contents