Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 1. szám - Házassági perekben való ügyvédi képviselet

28 Hiszen anélkül, hogy a lassú, de kétségtelen haladást lekicsinyelnék, meg kell állapítanunk, hogy jelenlegi fejlettségi fokán a legszükségesebb „Kollisionsnorm"-ok igen labilis megfogalmazásán és némi szórványos jogsegély-egyezményeken bizony még nem jutott túl. De másrészt addig, amíg két állam — Németország (1923.) és Norvégia (1926.) — kivételével sehol sincs tételes állami karteljog, nincs is mit nemzetközileg egységesíteni; azt viszont utópisztikus álmodozás nélkül valóban nem lehet várni, hogy amit a nemzeti törvényhozások nem tudtak eddig megoldani, a legislatura nélküli nemzetközi magánjog alkossa meg az egyes államok helyett és számukra. Szerzőnk — mint az általa fogalmazott és a pécsi egyetem nemzetközi jogi intézete részéről az International Law Association varsói kongreszszusa elé terjesztett javaslatból kitűnik — nemzetközi gazdasági bíróság felállításától várja a kartelkérdésnek, mint legislativ problémának államközi alapon való megoldását. Az u. n. nemzetközi bíráskodás terén a múltban és főleg a háború óta eltelt évtized alatt tett tapasztalatok, sajnos, nem igazolják valami nagy mértékben ezt az optimizmust. De meg bíróságot állítani fel ott, ahol nemcsak az anyagi jog, hanem még az alapvető elvek egységes felfogása is hiányzik: filius ante patrem. Nemzetközi bíróságtól, amelynek judicaturája — hiába — inkább politikum, semmint igazságszolgáltatás, aligha várható egy még kereteiben sem kikristályosodott joganyag kiformálása. Nem meglepő tehát, hogy a varsói kongresszus határozata lényegileg negatívum: külön bizottság kiküldése a kartelszabályozás kapcsán felmerülő problémák, az idevágó jogelmélet, valamint a már fennálló jogszabályok és bírói judikatura anyagának tanulmányozására. A még csak posztulátumként vajúdó karteljog előmunkálata és kiépítése eminenter civiljogi, nem pedig nemzetközi jogi probléma, amelyet csak az általános magánjogi doktrína és az egyes tételes magánjogi törvényhozások oldhatnak meg, előreláthatólag hosszú évek munkájával. A módszer szintén inkább csak magánjogi lehet: először a kartel jelenségek magán jogilag kezelhető definíciójára, tényállásuk körülírására van szükségünk, amelyet bele kell tudnunk illeszteni a civiljogi rendszerbe, csak ezután határolható körül az állami beavatkozás terjedelme, amelyet viszont jogpolitikai és nemzetgazdasági meggondolások szabnak meg. És csak mindezek kielégítő megoldása után lehet szó a bírósági szervezeti és processuális vonatkozások tárgyalásáról. Összhangban van ezzel, hogy Kelemen dolgozatának második, terjedelemben nagyobb felében elhagyja a nemzetközi jog számunkra egyelőre terméketlen talaját és „Innerstaatliche Probleme" címen dolgozata nagyobbik és értékesebb felét a tételes jogrendszereknek szenteli. A magyar jog felett tartott szemle természetesen vajmi vérszegény eredménnyel kell hogy záruljon: a Magánjogi Törvénykönyv tervezetének 973. és 997. §-ai (szerződési semmisség turpis causa és dolus speciális esetén), az 1923. évi VI. t.-c. (tisztességtelen verseny) 1. §-a, a 77.000/1922. belügyminiszteri rendelet (egyesületi feloszlatási jog), mindössze ennyi az, amit tételes jogunk a kartelek megrendszabályozására rendelkezésünkre tud bocsátani és iga-