Magyar jogi szemle, 1930 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 1. szám - A megrendelések gyűjtéséről szóló törvény (1900:XXV.) a bírói gyakorlatban

11 között ily esetben is csak az előbbi állapotba való visszahelyezésnek van helye. Ez álláspont szerint az előbb felsorolt tények az utólagos hatályosságot azért nem eredményezhetik, „mert ennek helytfoghatósága beleütköznék azokba a magasabb államkövetelményekbe, melyek a vidéki ipar és kereskedelem, valamint a vidéki fogyasztó közönség érdekeinek megvédése céljából a megrendelés gyüjtőszabadságának az 1900 :XXV. t.-c. rendelkezéseiben megszabott korlátozását szükségessé tették." Ez álláspont domborodik ki a kir. Kúriának P. IV. 313/1912. számú (Hiteljogi döntvénytár VII. k. 30. eset), a P. IV. 8988/ 1926. számú (Hiteljog Tára IX. köt. 5. eset), a P. IV. 9585. számú (Hiteljogi döntvénytár 31. kötet 80. sz. eset); a budapesti kir. ítélőtáblának IX. P. 4949/1925. számú s a budapesti kir. törvényszéknek, mint fellebbezési bíróságnak 26. P. 4567/1926. számú ítéleteiben. Ha a törvény célját határozott rendelkezései alapján vizsgáljuk, azt hiszem felismerhetjük, hogy a törvény intenciójának az az álláspont felel meg, mely az ügylet utólagos hatályossáválását akceptálja. A törvény, miként az indokolásból kitűnik, a rendelések gyűjtésének korlátozásával, egyrészt a helyi és vidéki ipar és kereskedelem védelmét célozta a fővárosi, különösen a külföldi nagyipar versenyével szemben, másrészt a vidéki fogyasztó védelmét az utazó ügynökök és kereskedőknek az üzleti tisztesség szempontjából panaszolt működésével szemben. Amint a törvényből látjuk, a törvény tilalmat csak a megrendelés gyűjtőjére ír elő. Azt egy szóval sem mondja ki, hogy a vevő vagy rendelő is köteles vizsgálni azt, mikép a rendelés gyűjtésnek törvényes előfeltételei megvannak-e, például, hogy a gyűjtő háziiparcikket árul-e s hogy köteles-e gondoskodni arról, hogy a gyűjtő vagy szerződést kötő az arra vonatkozó okiratot hitelesíttetni fogja-e, vagy sem. A törvény tehát a fogyasztónak ügyletkötési szabadságát korlátozni nem kivánja. Nem zárja ki azt, hogy ha a fogyasztó szükségleteinek kielégítése végett az alkalmat megfelelőnek találja, árúszükségletét ily úton is beszerezhesse. A törvény rendelkezései csak a tilalmat áthágó gyűjtőt sújtják. Ez a sujtás pedig, mindig csak a gyűjtőre kiterjedőleg, kétféle, egyrészről büntetőjogi, másrészről magánjogi. Büntetőjogilag ipari kihágásnak minősíti a gyűjtőnek a törvény tilalmába ütköző eljárását, másfelől kimondja, hogy a tilalom ellenére létrejött „ügylet" hatálytalan. Nem azt mondja ki, hogy semmis vagy általában érvénytelen, hanem csak azt, hogy hatálytalan. Azt sem mondja, hogy általában hatálytalan, hanem kifejezetten kimondja, hogy a „megrendelővel szemben" hatálytalan. A fent idézett miniszteri rendelet sem azt szabályozza, hogy a fogyasztó a gyűjtőtől milyen feltételek alatt vásárolhat, hanem a törvény szempontjából afelől rendelkezik, hogy a