Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 1. szám - Magyarország Magánjogi Törvénykönyve javaslatának törvényes kötelmei

14 terjedő kártérítés jog-hatásának megszabásában is, nem csupán a mai jogunk fennálló tételét foglalta törvénybe, hanem hogy ezt haladó irányban, a gyakorlatnak ós az elméletnek szükséges mozgási lehetőség tudatos szem előtt tartásával és szerencsés szövegezéssel tette. 3. Ez annál is inkább üdvözlendő, mert MMT. 1709. §. az előzőihez a nagy nyugoti törvénykönyvekhez képest is tetemes haladást jelent. Kár, hogy MMT, nem jutott teljes öntudatára annak, hogy a német polgári törvénykönyvet jóval elhagyta. Ellenkező ezetbeu ugyanis talán elkerülhette volna, hogy 1709. ^-ának 2. bekezdésében a ntk. 826. §-át ismételve külön is kijelentse, hogy kártérítési kötelezettség terheli azt is, aki a jó erkölcsökbe ütköző módon másnak kárt okoz. Amely törvéuykönyv egyfelől a ki nem vett, minden jogvédte érdek, jogellenes sértését, a szerződésszegésre való felbujtási is tilos cselekményként sújtja, másfelől pedig a személyiségi jogot is kifejezett külön védelemben részesiti (108. §.), annak ily kijelentésre szüksége nincs. Hiszen benne az erkölcsellenes károkozás is csak jogvédle érdeket sért. Sért azért, mert MMT. 2. értelmében a jogok gyakorlásában és a kötelezettségek teljesítésében a jóhiszeműségnek és a tisztességnek megfelelően kell eljárni. Sért azért is, mert a joggal való visszaélést a törvénykönyv nem oltalmazza (2. 2. bek.). És sért azért, mert a károsítás céljából történt joggyíikorlás benne szintén külön tilos cselekmény (1711. .§.). Az erkölcsellenes károkozás már most vagy a személyiségi jog megsértése, vagy egyéb kötelességszegés, vagy legalább is a Chikanetilalom megsértése. Nem ártott volna ugyan a kárositási célú joggyakorlást tilos cselekménnyé tevő 1711. § ban a bosszantási célzatot is kiemelni. Hisz még a köztudatban él az az eset, amelyben a tulajdonjog gyakorlása nem annyira kárositási, de főleg bosszantási célzattal történt és az a szomszéd egyik jogának gyakorlását mégis merőben lehetetlenné tette, amit kártérítési sanctióval kellett sújtani. 3. Ugyancsak a MMT. saját álláspontja által meghaladottnak tetszik az 1710. §-ának ama szabálya is, amely szerint kötelmi jognak az adós részéről való megsértése csak annyiban esik a tiltott cselekményekre vonatkozó szabályok alá, amenyiben a sértő cselekmény a kötelmi viszonyra való tekintet nélkül is jogellenes. Thur András (Allgemeiner Teil des BGB. II. 406. a) pont) kimutatta, hogy az 1710. §-nak megfelelő megkülönböztetésnek javarészt csak az a gyakorlati jelentősége, hogy a szerződés alapján az adósnak kell bizonyítania, hogy a szolgáltatásnak rajta kívül fekvő okból nem tehet eleget, holott a cselekmény tiltott voltára fektetett igénynél a hitelezőnek azt, hogy a nem teljesítés az adóst terheli. Ezt a következményt pedig a MMT. 1709. i-ának és 1134. §-ának szövegezése amúgy is teljesen kétségtelenné teszi. Az oly jogrendszerben, amely a kötelmi adósnak a kötelem megszegésére való felbujtását, valamint az adós kötelemszegésének tudatos kikötését oly tiltott cselekménnyé teszi, amelyért az ezt elkövető harmadik az adóssal egyetemleg felel. (1734. §.) az adós kötelemszegésének a tiltott cselekmény köréből való teljes és elvi kirekesztése nem egyéb, mint felesleges, különben dogmatikailag is kétséges vakszabály. 4. Annak dacára, hogy birói gyakorlatunk e tekintetben a 198. sz. elvi határozatban állást foglalt, a büntető birói itélet viszonya az abban megtorolt büntetendő cselekmény alapján érvényesített magánjogi perhez a MMT.-ben nincsen tisztázva. Alighanem azért, mert e kérdés nem tisztán magánjoginak, hanem a