Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 6. szám - A hütlen elhagyás, mint a H.T. 80. §. a) pontja alá vont bontóok kérdéséhez

234 a biroi felhívásnak eleget ne tegyen. Ez lenne a törvényben szabályozott hűtlen elhagyás, mint abszolút bontóok. Látjuk ebből, hogy a bontóok ott konstruálódik, amikor az elhagyott az elhagyót az életközösség folytatására felhívja, viszont az annak eleget nem tesz. Ezen főtényezőkkel szemben a jogos ok nélküli távozás mintegy melléktényezőjeként szerepel. Pedig a jogrend akkor és épen ott szenvedett súlyos sérelmet, amikor az életközösségre kötelezett házasfél jogos ok nélkül házastársát hűtlenül elhagyta. A. törvény betűje ennek a házasfélnek csak azt a jogsegélyt nyújtja, hogy hat hónap múlva, elhagyó házastársát a biróság utján visszahívhatja. Megköveteli még tőle, hogy ez a visszahívás komoly és őszinte legyen. Lehet-e csodálkozni, hogy a helyes jogérzet a törvény rendszerbeliségét szem előtt tartva, iparkodott oly módot találni, aminek utján a hűtlenül elhagyott házastársnak egyéb jogot is nyújtson, mint elhagyó házastársát visszahívni. Miután kétségtelen,hogy az életközösségnek ok nélkül való megszakítása a házasság etikai lényege ellen egy súlyos merénylet, tartalmilag azt a házastársi kötelesség súlyos és szándékos megsértésének lehet minősiteni. A helyes jogérzet vezette tehát a birói gyakorlatot arra az útra, amikor szakítva a törvény betűszerinti szövegével, a törvény rendszerbeliségét szem előtt tartva, a házastársi kötelességek súlyos és szándékos megsértése körébe vonta a hűtlen elhagyó házastárs cselekményét. Okszerűnek kell tehát azt a birói gyakorlatot tekinteni, amely a H. T. 80. a) pontjának betűszerinti értelme ellenére a hűtlen elhagyást is mint a házastársi kötelesség súlyos megsértését birálja el. Igaza van tehát a cikkírónak, mikor erről a gyakorlatról megállapítja, hogy okszerű, de igaza van abban is, hogy a közjóra tör. Gondoljunk arra az elhagyott házastársra, akit házastársa a legmegalázóbb körülmények között elhagyott, távolléte alatt tanúsított magaviselete által, ha nem is a 80. §. a) pontjába ütköző cselekményekkel, de egyéb a hitvestársának önérzetét bántó magatartásával erkölcsileg lehetelenné teszi számára a visszahívást. Ilyen hitvestárstól hipokrizis nélkül nem lehet kívánni, hogy elhagyó házastársát őszintén és komolyan hívja vissza, és hogy ettől a visszahívástól a megzávart házasélet kiegyenlítődését várja. Különösen nem lehet azt kívánni, hogy ö a megbántott és megalázott legyen az, aki a birói felhívásban lényegileg benfoglalt kibékülésre irányuló első lépést megtegye. Ennek a házastársnak meg kell adni a lehetőséget, hogy visszahívás nélkül is birói döntés elé vigye az ő sérelmét. A bírónak pedig meg kell adni a lehetőséget, hogy a törvény rendszerbeliségét szem előtt tartva, az ilyen házasságot a 80. §. utolsó bekezdése szerint mérlegelve, felbonthassa. Ezt az indokot tekintve, igenis a Kúriának ez a gyakorlata a közjóra tör. Miután röviden ismertettem azokat az okokat, amely szerintem alapját képezhette a Kúria gyakorlatának, megkísérlem a cikkíróval szemben igazolni azt, hogy a családerkölcsi viszonyokban beállott változás, valamint a háború alatt és után észlelhető epidémiaszerüen fellépett egyéni bontási vágy nem teszik indokolttá, hogy a Kúria a fentebb ismertetett gyakorlattól eltérjen. Az igaz, hogy a családerkölcsi viszonyokban, az emiitett birói gyakorlat általánossá válta óta, annak súlyos kárára változás állott be. Változás elsősorban a házasulandók erkölcsi felfogásában, akik kellő komolyság nélkül kötnek házasságot, meg nem gondolva mily erkölcsi és anyagi kötelezettséget vállalnak házasságuk megkötésével egymással és a közzel szemben. Változás a fiatal házasoknál, akik az első nehézségbe ütközve, nem tartanak