Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 5. szám - A fél eskü alatti kihallgatásának bizonyító ereje és értéke

174 Az idézett cikknek már a kiinduló pontja is merőben elhibázott. Mert először is, saját gyakorlata alapján senki sem állithatja azt, amit az idézett cikk mond, hogy felette ritka eset az, mikor a fél eskü alatti kihallgatása során korábbi előadásától lényegesen eltérő vallomást tesz, vagyis világosabban szólva beismer valamely olyan ügydöntő tényt, aminek valóságát addig tagadta. Ezt még hozzá a Pp. életbelépte óta eltelt több, mint 10 évi időtartamra vonatkozóan csak akkor állithatnók, ha áttanulmányoznánk az ország valamennyi birósága előtt azóta lefolyt vagyonjogi perek egész tömegét. Ellenben egy-egy embernek a jogélet egészéből elenyésző kis töredékként kiragadott gyakorlata alapján nem lehet általános érvényű tételeket felállitani és az abban előforduló példákból általános tapasztalati tényeket konstruálni. Hiszen az idézett cikk állításaival szemben egyedül e sorok irója is két olyan — közel egymásutánban történt — esetre tud hivatkozni saját gyakorlatából, amelyekben az addig makacsul tagadó és szivósan védekező alperes az eskü szentségére vonatkozó figyelmeztetésre rövid tétovázás után megingott, majd a figyelmeztetés ismétlése és néhány komoly, de egyben szeretetteljes szó hozzátétele után megtört, magábaszállt és beismerte az egyikben a kereset alapját képező döntő tényállitás valóságát, a másikban a kifogásként érvényesitett egyesség koholt voltát.3 A per tárgyát mindkét esetben jelentékeny értékű vagyon, az egyikben az alperes fél, a másikban egész vagyona képezte és a bizonyitás eredménye mindkettőben erősen problematikus volt, ugy, hogy a pert az alperes korántsem tekinthette már akkor elveszettnek, amikor az eskü alatti vallomás súlya alatt megmondotta az igazat. Másodszor: egy bizonyító eszköz célszerűségét és értékét nem lehet százalékszerü összehasonlítás alapján megítélni. A perek különböző természete, a rendelkezésre álló bizonyitékok sokfélesége és a tényállás mozzanatainak eltérő volta a Pp. által megengedett bizonyitó eszközök közül hol egyiket, hol másikat juttatja döntő szerephez és gyökerében elhibázott lenne minden olyan eljárás, mely ezek használhatóságát, jobban vagy kevésbbé beváló voltukat azon arányszám szerint akarná megitélni, amily mértékben hozzájárultak az anyagi igazság kiderítéséhez. Az igazságszolgáltatás individuális és nem tömegjelenség, amint tehát azt a kérdést, hogy feladatát hogyan oldotta meg, csak esetenkint lehet elbirálni, azonképen a perben felhasznált bizonyitó eszközök célszerűsége és alkalmazható volta felett csak esetenkint lehet ítéletet mondani. Minden olyan bizonyitó eszköz jó, amely akár csak egyetlen egy esetben is érvényre juttatja az igazságot, jó még akkor is, ha másik ezer esetben nem vezetett a kívánt eredményre. És a birót minden különösebb ok nélkül eltiltani attól, hogy ezen eszközök egyikével vagy másikával élhessen, habár azt érdemi meggyőződésének kialakítására szükségesnek találja, az olyan visszaesés lenne a polgári törvénykezés terén, mely párját ritkítaná a történelemben. De a legnagyobb tévedése a megtámadott álláspontnak az, hogy Ítéletet mond az eskü alatti kihallgatás intézménye felett anélkül, hogy keresné és méltatná azokat a perjogi és egyéb tényezőket, amelyektől az intézmény gyakorlati használhatósága függ. Ezen az utóbbi mesgyén haladva, feltétlenül rá kell ugyanis jutnunk arra, hogy ha az eskü alatti kihallgatás számtalan eset3 A szegedi kir. törvényszék P. 4278/1927. és 6412/1927. sz. perei.