Magyar jogi szemle, 1929 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 2. szám - A magyar királykérdés

8(1 A munka tulajdonképpen két részből áll. A történelmi előzmények (19—96. 1.) festése után következik a pragmatika szankció jogi szempontból való magyarázása és értelmezése. (97—189. 1.) A történelmi előzmények festésénél szerző a könnyebb végét fogja a dolognak. Ujat nem mond, ez nem is célja, biszen ő maga irja, hogy; .,e könyv történeti anyaga avatatlan és nem hivatásos szakembernek közönséges kompilációja." (8. 1.) Hangulatos képet fest a Habsburg-uralom történetének sok-sok szomorú lapjáról, a Habsburg-ház flági (1687), majd nőági (1722) öröklési rendjének elfogadása körüli sok sivár jelenségrőt, amik régen közismertek, amiket senki «o tagad, senki se helyesel, amikre egyforma keserűséggel gondol vissza minden magyar (mégha megalkuvó legitimista is!), -- talán azzal az egyetlen különbséggel, hogy a legitimista magyar mélységes fájdalommal, Polónyi Dezső és elvbarátai pedig leplezetlenül kárörvendő kéjjel és gyönyörűséggel fejtegetik, boncolják, teregetik, sőt tódítják ezeket a szomorú tényeket, amelyeknek persze a m» jogkérdésének eldöntéséhez semmi közük sincs. A munka gerincét a pragmatika szankció jogászi értelmezése képezi. Szerző mindjárt munkája kezdetén (13. 1.) kijelenti, hogy a pragmatika szankciónak meghatározását tárgyaló elméleteket még csak nem is érinti, — ami bizony nagy hiányosság. Mert a pragmatika szankció hatályának jogi megitélése annak az alapvető kérdésnek eldöntésétől függ, amit ujabb itözjogi irodalmunk ugyancsak éles bonckés alá vett, hogy t. i. nemzetközi szerződés van-e, — és ha igen, milyen vonatkozásban? — az emiitett névvel jelölt törvényekben becikkelyezve? vagy egyszerűen a magyar állam egyoldalú akaratát tartalmazó törvénnyel állunk-e szemben? Ennek a kérdésnek előzetes megoldása nélkül hiába fog valaki hozzá a „pragmatika szankció hatályának" jogászi elbirálásáboz. Nem lehet „belerontani egyer nesen a dolog lényegének kellő közepébe" (97. 1.), mert az alapok lerakása és tisztázása nélkül az érvelések levegőben lógnak, mint Polónyi Dezsőnek az alapvető kérdések előzetes eldöntését szándékosan mellőző érvelései. Mert aminek figyelmen kivül hagyása mellett egy kérdés meg nem oldható, annak mellőzését még az sem indokolja, hogy a munka ne legyen tulterjedeímes. (13. 1.) Polónyinak a pragmatika szankció hatályát vizsgáló jogi fejtegetéseire ugyanazt mondhatjuk, amit történelmi hangulatfestésére vonatkozólag mondottunk. Ujat itt se sokat találunk, a Jászi Viktor által megalapozott s Kmety Károly által alkalomszerűen továbbépített teória van itt a politikus frazeológiájának levében felmelegítve, s ezzel szemben a bírálat is alig lehetne más, mint az említett teóriával szemben már bőségesen felsorakoztatott érveknek megismétlése. Ezért csak röviden és általánosságban utalunk Polónyi Dezső érveivel szemben Andrássy Gyula grófnak, Apponyt Albert grófnak, Polner Ödönnek, Ereky Istvánnak, Ferdinandy Gézának, Reiner Jánosnak, Turi Bélának stb. fejtegetéseire, — és a részletekbe bocsátkozás helyett inkább néhány általánosabb jellegű 'megjegyzésre szorítkozunk. Polónyi Dezső — csakúgy, mint Kmety Károly — azt hirdeti, hogy az utolsó két évszázad magyar királysága az osztrák császárság függvénye, szerintük enyhítve — szerintem súlyosítva — azzal, hogy ez a függvény-királyság a magyar államnak az 1723. évi trónöröklési törvényekben kifejezett akaratán nyugszik. Ami Polónyi fejtegetéseiben uj, ez az az ujjongó, szinte tobzódó bizonyitgatása, ismételgetése, aláhúzása, kiszinezése annak, hogy igenis a magyar királyság az 1723:1., az 1867 :XII. és az 1900:XXIV. t.-c.-ek alapján ilyen „függvény-királyság" volt. Igenis függvény-királyság volt. „tökéletesebb függvény állapotot el sem lehetne képzelni" (118. 1.). hiszen az 1867:XII. t.-c. 2. §-ában benne van az „egyszersmind" szó, ami Polónyi Dezsőnek nyelvtani magyarázata szerint (vájjon mit szólanak ehhez a nyelvészek?) nem jelenthet mást. mint két egyforma értékű (?), egyforma