Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 2. szám - Francia törvény a "kereskedelmi tulajdon" védelmére
tására. Ha pociig a külső ajánlat aránytalanságát megállapítják, a tulajdonosnak joga van ugyan ebihez mégis rgaszkodni, de ekkor ki lesz téve a kiesett régi bérlő kártérítési keresetének elsőisorban az idegen ajánlattevő (!), szubs'zidiáiriiusan, t. i. amennyiben amaz a beköltözésig nem fizetne, maga a tulajdonos is. A törvény csupán két esetet ismer arra, hogy a tulajdonos a bérletet kártérítési kötelezettség nélkül megszüntethesse: 1. ha a bérlő terhére oly „súlyos és legitim" okokat tud igazolni, melyek a bérlet megszüntetését indokolttá teszik, 2. ha a bérleményre a maga, házastársa, le- vagy felmenői vagy ezek háziastársa használatára, vagy az ingatlan átépítés© végett van szüksége. (Már fennálló üzlet vagy iparvállalat kiterjesztése céljából eszközölt visszavétel vagy átépítés azonban nem mentésit.) Mindezeknek a körűimé nyenkek méltatása is a választott bírák dolga. A választott birói arbitrium, mint látható, egyik esetben sem köti a tulajdonost, azonban ennek el nem fogadása kiteszi őt a kártéritő keresetnek, mely a rendes bíróság előtt indítandó, 15 nap alatt a visszautasitástól. Az e perben hozott marasztaló Ítélettel széniben azonban még mindig megmarad a tulajdonosnak az a fakultás alternativá-ja, hogy az arbltriumiban megállapított vagy megállapítandó feltételek elfogadásával a bérlet meghosszabitásához hozzájárulva, szabaduljon a kártériitéstől. A most ismertetett rendezés véleményem szerint, alig állja ki az objektív, elfogulatlan kritikát. Bármennyire tiszteletreméltó és védelemre érdemes legyen is az a vagyoni érdek, mely a kereskedőnek hosszú, nehéz munkájával gyűjtött klientelájában sűrűsödik össze: ez önmagáiban nem igazolhat olyan védelmet, mely más társadalmi réteg egyenlő vagy talán nagyobb érdeksérelmével s emellett alapvető jogi és jogpolitikai elvek megsértésével valósitható meg esupán. Az a jog, melyet a francia törvény a régi bérlőnek biztosit, lényegében nem más, mint törvényes előszerződést jog.* A franciák finomkodó megkülönböztetéssel droit de préférence-nak. nevezik, szembeállítva ezt az első képviselőházi szövegében elfogadott droit de priorité-vél. mely utóbbi rendszer annyiban tért el az előbbitől, bogy ennél mindig az arbiterek által, kívülről jövő ajánlatok figyelembevétele nélkül, megállapítandó bérösszeg- lett volna irányadó). Eiz az elő szerződési jog a másik oldalon, a megterhelt tulajdonos részén természetesen egy ujabb, eddig ismeretlen tulajdonkorlátozás (az ingatlanra vonatkozó szerződő-szabadság megszorítása), képében tükrözik vissza. A tulajdonos megfosztatik a tulajdonában foglalt egyik fontos élvezeti lehetőségtől, a szabad bérbeadástól, azért, hogy a bérlőnek félig-meddig még embrionálisállapotban levő „kereskedelmi tulajdona" az üzleti klientélán (?) megszülethessék. Partout oú nait un droit, une liberlé meurt, — idézték magában a francia Kamarában Sully-Prudhomme versét. Ez a tulajdonkorlátozás, mely egy meghatározott más személy javára kreáiltatott, akárhogy forgatjuk a dolgot s bármeny* Mint látható, a franciáknál általánosan befogadott propriété commerciale megnevezés az üzleti klientélát, illető védelem megjelölésére, melyet pedig a törvény elméből is csak a Szenátus törölt ki, túlzó, pontatlan, emfatíkus, még sokkal inkább, mint az irói, művészi, ipari „tulajdon" kitétel. A törvényaidta védelemi ugyanis csak kötelmi, nem dologi (abszolút), mint az utóbbiaknál. S aztán ennek a tulajdonnak" szubsztrátuma még elmosódóbb, mint amazoké. A vásárló közönségen áll fenn ez a ,,tulajdon"? Vagy a bérletmeghosszabbitási jogon?
