Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 2. szám - Jogszabályok az egyke ellen

i8 örökölhetett a nem esaládbeliek hagyatékából végrendelet alapján. Aki a törvénynek megfelelően kötött házasságban élt ugyan, de ilyen házasságából gyermeke nem volt (orbus), az csak felét kaphatta a nem családjabelije végrendelete szerint őt illető örökrészinek. A felszabadult örökrész (caduca) azokra az örököstársakra szállt, akiknek gyermekük volt és csupán ilyenek nemlétében szállott ez a vagyon az államkincstárra. Külön szabályokat találunk a házastársaknak egymás közötti öröklési jogviszonyaira. A házastárs csak az esetben örökölhette végrendelet utján az elhalt házastárs egész hagyatékát, ha életkora miatt uj házasságra nem léphetett, az elhunyt vagyonának egy harmadát pedig akkor, ha a házasságból gyermek származott. Ha a házastársaiknak nem volt egy közös gyermekük sem, akkor a túlélő csak a hagyaték egytizedrészét örökölhette tulajdonilag. Ha azonban más korábbi házasságából volt gyermeke, akkor minden gyermekszám után további egytizedrészt örökölhetett. Az a férj, aki államszolgálati okokon kivül elhagyta feleségét, az ettől nem örökölhetett. A lex Júlia és Papia Popaea rendelkezései alól számos kivétel volt és a kivételek később mindinkább szaporodtak. Az öröklési korlátozások nem terjedtek ki vórrokonokra (eognati és affini hatodiziglen), valamint azokra sem, akik a házassági korhatáron kivül estek. A korlátozások a császári családra sem terjedtek ki; nem érintették a katonai végrendeletet és nem érvényesültek abban az esetben, ha a végrendelkező örököse után utóörököst vagy hitbizományi helyettest jelölt ki. A házasságban nem élő mentesülhetett az öröklési korlátozás alól azzal, hogy a hagyatétk megnyíltától számitott száz nap alatt szabályszerű házasságot kötött. Végül pedig kivételes esetekben a szenátus, illetőleg későbben a császár azokkal a jogokkal, amelyek a szabály szerű házasságban éléssel jártak,^ kivételesen felruházhatta azokat is, aikik valóságban nem igy éltek. A házasságvédő törvények nem érték el főcéljukat: nem tudták megakadályozni a római őslakosság elnéptelenedését és a római birodalom bukását, azonban példát adtak egyrészt arra, hogy végső szükségben erős eszközöket is meg lehet kísérelni, másrészt azonban, arra is, hogy ilyenkor is tiszteletben kell tartani az erkölcsi alapokban gyökerező jogelveket, különösen azt, hogy a joghátrányt a mulasztáshoz kell kötni és a szülők mulasztása miatt nem szabad sújtani a gyermeket, akiben esetleg jobb élet, termékenyebb élet csirája szunnyadhat. Egy további indítvány szerint az egyke ellen alkalmas eszköz a birtokfelaprózás megakadályozása, mert állitólag egyes vidékek kisgazdái azért korlátozzák gyermekeik számát, hogy elkerüljék birtokuk felaprózását. E javaslattal szemben tudományos munkákban azt a megállapítást találjuk, hogy a birtokfelaprózás korlátozásának nincsen népességnövelő, születésszámot fokozó hatása. Sőt pl. Németországiban a törzsöröklés rendszeresítése ellen Brentano azt az érvet is felhozta, hogy a törzsöröklés csökkenteni fogja a születések számát. Ez az aggodalom nem vált ugyan be, mert a törzsöröklést meghonosító vidékeken is ugyanolyan maradt a születési arány, mint más vidékeken, azonban kétségtelen, hogy a törzsörökösök birtoktalanná lett rokonai nagy számban hagyták el a születési helyet. Ebből következik, hogy a birtokok szabad felaprózásának megakadályozása népesedési szempontból csak akkor nem esik kifosás alá, ha azt telepítéssel és a telepszerzéshez alapul vehető járadék fizetésével kötik össze. A birtokok felaprózásának