Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 6. szám - A tömegtartozások és a külön tömegek egymáshoz való viszonya a csődben

234 csődje esetében, ugyanazt teszi az 1899. évi XLI. t.-c. 21. $-a a vizimunkások bérköveteléseivel, hasonló intézkedést tartalmaz az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 22. §-a a kereskedelmi alkalmazottak és ipari tisztviselők felmondási időre járó követelései és végkielégítése tekintetében. Az 1410/1926. M. E. sz. rendelet 89. §-a a kényszeregyezségi eljárás költségeit az adós ellen 6 hónapon belül nyitott csőd esetében szintén tömegtartozásnak minősiti, túlmenve a régi 4070/1915. M. E. sz. rendelet 58., 59. §-ain, melyek e költségeket az adós ellen hivatalból vagy a kényszeregyezségi eljárás megszüntetéséből számitott 15 napon belül előterjesztett kérelemre nyitott csőd esetében csak tömegköltségeknek mondta ki. A 210/928. M. E. számú rendelet azonban a régi eljárás szerint lefolytatott k. e. eljánáis költségeit is tömiegtartozásnak minősiiv ha az 1410/926. M. E. számú rendelet 89. §-ban irt feltételek fennforognak. Ezekben az esetekben már az érdekek sokkal ellentétesebbek, mert az egyik érdek kielégitése nagyon könnyen a másik elől teljesen elzárja a lehetőségét a kielégitésnek. Hiszen pl. egy nagy áruháznak csődje esetében az esetleg igen nagyszámú alkalmazott felmondási időre járó követelése, ha megelőzi, mondjuk pl. az ingatlanra bekebelezett jelzálogos hitelezőket, akkor azok közül esetleg az elsőhelyen bekebelezett sem jut követeléséhez,, amit pedig biztosítva látott és láthatott is. A birói gyakorlat ezen utóbb felsorolt tömegtartozások tekintetében még nem állapodott meg. A határozatok nagyrésze az aránylagos felosztás mellett foglal állást és az adott viszonyok között igen helyesen is teszi. Van azonban ezzel homlokegyenest ellenkező gyakorlat is. Egyik vidéki tábla kimondotta pl. azt, hogy a kereskedelmi alkalmazottak felmondási időre járó követelései és végkielégítése, habár tömegtartozást képeznek, az adós tulajdonát képezett és a csődtömeghez tartozó és különtömegnek számitó ingatlant nem terhelik a jelzálogos hitelezőket megelőző sorrendben. Ez az álláspont nézetem szerint a törvényes rendelkezéseknek nem felel meg. Nem felel meg pedig a következő okokból. A fentemiitett követelések tömegtartozást képeznek. Ez vita tárgyát nem is képezheti, hiszen törvényes felhatalmazáson alapuló rendelet mondja ezt ki. Ami pedig azt illeti, hogy ezen tömegtartozás csak az általános tömegből kereshet kielégitést, megdől a logika törvényein. Hogy ismét a fentebbi példát vegyük elő, egy áruház tulajdonosának csődje esetében az alkalmazottak felmondási időre járó követelése és végkielégítése tömegtartozást képez. Ez tételes jogszabály. A csődtömeget felerészben, mondjuk, az ingatlan és felerészben az általános tömeg képezi, érték szempontjából véve azokat számitásba. Milyen indokolással lehetne itt azt állítani, hogy a fent körülirt tömegtartozás csak az egyik, vagy csak a másik tömeget terheli, azt nem tudom. Itt nézetem szerint csak egy kivezető ut van: felerészben terheli ugy az egyiket, mint a másikat. És ez a következtetés helyes az ingó külön tömegeknél is és a más, ehhez hasonló tömegtartozások és tömegköltségek tekintetében is. Es az álláspont, ha nem is fedi tökéletesen a Cs. T. VII. fejezetében Írottakat, de nem is ellenkezik azokkal és lehetőséget nyújt a jogszabályalkotó akaratának teljesüléséhez. Más kérdés viszont az, hogy igy az a jelzálogos hitelező, ki a telekkönyvben bizva szerzi jogát, könnyen elesik követelésének kielégithetésétől. Itt hiba van, az bizonyos, a hibát azonban a jogszabályalkotó követte el, amikor nem vette e következményeket számitásba. A törvényes rendelkezést negligálni azonban a bíróságnak módjában nem áll. A törvény pedig kimondja, hogy ;>