Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 5. szám - A kir. Kuriának a kamatról szóló döntései

184 nem eső pénztartozások után a lejáratig terjedő időre a felek kikötése alapján évi 8%-nál magasabb kamatot nem állapithat meg. Ez a döntés ezzel a kijelentésével az 1923:XXXIX. t.-c. hatályosulásának terét a törvény eredeti korlátai közé szoritotta. Fölismerte, hogy az 1923:XXXIX. t.-c. süi generis törvény, amely csak az adós késedelme esetére állit föl a késedelmi kamatra vonatkozó korábbi törvényes rendelkezések helyébe uj jogszabályokat. A lejárat előtt esedékes kamatokra nézve azonban az előbbi törvények intézkedései maradtak irányadók. Változatlanul érvényes ennélfogva az 1877:VIII. t.-c.-nek az a rendelkezése, mely szerint á bíró a lejárat előtt való időre 8%-nál magasabb kamatot általában véve nem Ítélhet meg. Már most lehetséges, hogy a kritika arra az általánosan ismert körülményre utalva, hogy hitelt ma 8%-os kamatra egyáltalában nem lehet szerezni és még a legkiválóbb pénzintézetek is 8%-nál jelentékenyen magasabb kamatot szednek, azt fogja állitani, hogy a legfelsőbb biróság ezzel a döntésével ellentétbe jutott az élettel. De ez az ellenvetés éppen a való életnek és a jogi helyzetnek szemléleténél súlyát veszti. Tény ugyan, hogy a Magyar Nemzeti Bank főtanácsának az 1927. év üzletviteléről szóló, ez év február hónapjában közzétett jelentése megállapítja, hogy a tőkeképződés elégtelensége és a hitelkereslet fokozódása még nem teszik lehetővé a hiteligényeknek mérsékelt kamattételeken való kielégítését; de tény másfelől az is, hogy ezek a kamattételek a gazdasági élet konszolidálódását nyomon követő csökkenő tendenciát mutatnak "(a Magyar Nemzeti Bank megállapította váltóleszámitolási kamatláb, amely az 1923:XXXIX. t.-c. életbelépése idején 18% volt, ma már 6%), ami arra vall, hogy a hitelélet a normális viszonyok felé halad. Ezt az egészséges fejlődést nemcsak szanksionálja, de bizonyára elő is segíti annak kimondása, hogy a 8%-nál magasabb kamatnak a lejáratig való kikötése birói védelemben nem részesíthető. Ezt a kedvező folyamatot mindenesetre zavarta volna, ha maga a biróság a jogszabály tekintélyével szentesíti és az állandóság jellegével ruházza föl azt az állapotot, amely hiteléletünkben — ezt hinnünk kell — muló jelenség. Ennél is fontosabbnak tartom, hogy az 1877:VIII. t.-c.-nek a kamatláb magasságát megszorító rendelkezései hatályban létéről nemrég a törvényhozás is nyilatkozott. A mezőgazdasági hitel megszerzését könnyítő egyes rendelkezésekről szóló 1925:XV. t.-c. ugyanis a kamatláb magasságát megszorító rendelkezések alkalmazhatóságát kifejezetten csak a záloglevelek kibocsátásának alapjául szolgáló olyan kölcsönök tekintetében zárja ki. amelyek telekkönyvi bekebelezésénél följegyzik, hogy záloglevelek biztositékául szolgálnak. A törvény idevonatkozó megokolása azonban kiemeli, hogy ez a rendelkezés csak a most emiitett kölcsönök körére szorítkozik és ezt a rendelkezést a megokolás egyebek közt azzal motiválja, hogy ebben a körben visszaéléstől nem kell tartani. Ebből pedig következik, hogy más kölcsönök tekintetében a kamatlábat maximáló törvényes rendelkezések maradnak érvényben. Ez tehát a ma fennálló és a törvényhozónak legutóbb megnyilatkozott akarata szerint való törvényes helyzet, amelyet a bíróságnak is respektálni kell. A Kúria tehát nem tett egyebet, mint ennek a törvényes állapotnak fennállását konstatálta. Az élet követelései persze ezentúl is jelentkezni fognak és elismertetésüket fogják kívánni. De az ítélkezés az élet igényeit csak a törvény és a jog szűrőjén keresztül eszkomptálhatja; amely igény ezen a rostáláson innen marad, az érvényesülését nem