Magyar jogi szemle, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 3. szám - Egy-két gondolat az eljárási elévülésről kapcsolatban a m. kir. Kuria teljes ülésének 94. számu büntető döntvényében kimondott elvvel

95 IRODALOM. Dr. Degré Miklós: Az uj büntetőnovella zsebkönyve. Budapest. 1928. líévai ircd. int. kiadása. A második Büutotőnoveilla (II. Bn.) végre csakugyan készen van. Mint 3928. évi X. t-c. jelent meg az Országos Törvénytár 1928 február 8-iki számában. A büntetőjog elméleti és gyakorlati munkásai nagy várakozással eltelve tekintenek az uj Novella életbelépte elé. Sokan szerettük volna, ba a II. 'Bn., az elsőnek a mintájára, tágabb keretű lett volna s a Btk.-nek és ujabb büntető törvényeinknek legkirivóbb hiányait és szögletességeit orvosolta volna, most azonban, mikor az utolsó tervezet és javaslat végre törvényerőre emelkedett, el kell némulnia a de lege ferenda kritikának és minden erőnket arra kell irányitanunk, hogy az uj Novella által törvénybe iktatott fontos és üdvös reformok minél jobban és helyesebben, a törvényhozás intencióinak megfelelően jussának be az életbe, a birói gyakorlatba. A pénzbüntetésekről és a megrögzött bűntettesekről szóló egészen uj rendelkezések gyakorlatba vétele eleinte bizonyára igen sok nehézséget és munkát fog okozni különösen az alsó biróságoknak. Nem kevesebb gondot és munkát ad azonban a felső biróságoknak az uj Novella II. fejezete, a perorvoslati eljárásban életbelépő „egyszerűsítések". Ezeknek az előrelátható nehézségeknek, az átmeneti korszakban a bíróságokra váró sok fogós kérdésnek és kontroverziának a megoldására, illetőleg elsimítására nyújt kitűnő segédeszközt Degré Miklósnak, a budapesti kir. ítélőtábla nagyérdemű és biztoskezü vezetőjének most megjelent zsebkönyve. Megsértenők az illusztris szerzőt, ha különösebben ajánlgatnék uj művét. A magyar jogászság régóta ugy ismeri az ő kitűnő könyveit, kisebb és nagyobb kommentárait, mint a jogszabályok labirintusaiban, a homályos vagy vitás kérdések szövevényeiben teljes biztossággal és határozottsággal, szilárd elvi állásponton, kristálytiszta világos stílussal ékeskedő törvénykalauzok mintaképeit. Ebben a legújabb művében is a törvény egyes fejezeteihez és szakaszaihoz irt mesteri jegyzeteiben világos és határozott útbaigazítást ad azuj törvény minden pontjára, melynek értelmezése és alkalmazása körül kétely vagy vita képzelhető. Az egyes fejrzetek élén közli csaknem teljes szövegében a vonatkozó miniszteri indokolást, hogy a törvény alkalmazói tájékozódhassanak a törvény készítőinek gondolatai felől, a szerényen u. n. jegyzetekben pedig a maga nézeteit, tanácsait a törvény minden szakaszáról. Mindenütt nagy alapos-sáííiíal emeli ki az újításokat s a múlttal szemben az uj rendelkezések folytán szükséges eltéréseket. Az uj bírósági gyakorlat kialakításában ezek a bölcs útbaigazítások bizonyára a legüdvösebb hatással lesznek. A kiváló szerzőnek ezekben a jegyzetekben kifejtett törvénymagyarázatát, úgyszólván, kivétel nélkül magamévá teszem. Csupán egyetlenegy pontra nézve vagyok bátor aggályomat, illetve ellenvetésemet megkockáztatni. Ez a megjegyzésem a II. Bn. 20. §-ának második bekezdéséhez fűzött arra a magyarázatra vonatkozik, hogy az adócsalás miatt a mellékpénzbüntetés kiszabása jövőre nem lesz feltétlenül kötelező, miután az idézett szakasz nem kiszabandó, hanem kiszabható pénzbüntetésről szól, tehát ily esetre is alkalmazandó lesz a 3. §. 2. bekezdése. Készemről a 20. §-ban, talán nem szabatosan használt „kiszabható" szónak nem merném azt a jelentést tulajdonítani, mintha a törvényhozás az 1920:XXXII. t.-c. 6. §-ának érintetlenül hagyott világos rendelkezését meg akarta volna változtatni. Az adócsalásnál a II. Bn. — helyesen-e vagy nem, az most mellékes — áttöri a pénzbüntetések újonnan megállapított rendszerét és hatályban haíryta a n-emrég alkotott külön törvénynek két rendelkezését. Ma tehát azt az imperativ szabályt, hogy adócsalás megalapítása esetén „a szabadságvesztésbüntetésen felül minden esetben pénzbüntetést is kell kiszabni" a'Novella kifejezetten fentartja, akkor egy mellékesen használt szó8*