Magyar jogi szemle, 1927 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 3. szám - Anyagi igazság és téves jelszavak a büntető eljárásban. 1. [r.]

102 de más oldalról az Ítéletek nagy többségére az elfogulatlan bíráló kénytelen elismerni, bogy azok az adott viszonyok között az anyagi igazságot emelték érvényre. Az bizonyos, hogy ártatlan ember alaptalan elitélése manapság a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. Ha eltekintünk a legutóbbi forradalmi és ellenforradalmi idők kilengéseitől, amiket csakugyan nem lenét a normális idők mértékével mérnünk, a régibb időkben oly sürün előforduló bírói* tévedések szerencsésen eltűntek. Az ellenkezőre, a valóban bűnös felmentésére, menekülésére ma is sűrűbb példák lennének felhozhatók, aminek az okaira alább részletesen ki is térek. Ezek az in peius vagy in melius történt tévedések vagy a büntetés mennyiségének helytelen megállapítása, ami ma is leggyakoribb esete a tudományos kritikának, az érdektelen és elfogulatlan szemlélő előtt ma kétségtelenül kivételes esetek, amiket épen azért szoktunk tollhegyre venni, hogy a kritikai megjegyzésekkel igyekezzünk a bíróságokat a törvény vagy a gyakorlat hibáira vagy hiányaira, az anyagi igazsággal ellenkező felfogására figyelmeztetni s ezzel a tévedés elkerülésére sarkallani. Igaz, hogy az eszmények gyakorlati megvalósítása a közmondás szerint az utópiák országába tartozik. Hogy a büntető eljárás minden egyes esetben a teljes és tökéletes igazságot valósítsa meg, amellyel az állami érdeket képviselő kir. ügyész, a sértett személy ós a vádlott is meg legyenek elégedve, ez mindenesetre ideális kívánság, melynek megvalósítása valóban nem remélhető. Ez mindenekelőtt tökéletes törvényeket, valamint tökéletes bírákat s minden elfogultságtól ment hatósági személyeket, pártatlan, igazság szerető védőket kívánna meg. Már pedig ugy a törvényhozók, mint a bíróságok, a bűnügyi hatóságok tagjai, a védők is emberek, akik a legjobb akarat mellett is tévedhetnek, csalódhatnak. Az anyagi igazságnak, mint a büntető eljárás eszményi céljának a hangoztatása azonban nem is azt akarja kifejezni, hogy máról holnpra ily idealisztikus, vagy épen utópisztikus állapotot teremtsünk a büntető igazságszolgáltatásban. A büntető eljárás többezeréves múltjának tapasztalatai alapján ezt csakugyan nem remélhetjük. De annyit mindenesetre remélhetünk, hogyha a büntető eljárásban közreműködésre hivatott hatósáigok, különösen a büntető bíróságok minden bűnügy elintézésénél határozottan és következetesen az anyagi igazságot tekintik elérendő célul, igen sok s az eddiginél bizonyára még több esetijén sikerülni is fog azt érvényesíteniük. A büntető bírónak soha sem szabad azzal a csüggeteg gondolattal fogni hozzá egy büntető per lebonyolításához, hogy az igazságot nem lesz képes megvalósítani, elég tehát ha azt megközelíti. Az erős akarat itt is biztosabban diadalmaskodik, mint