Magyar jogi szemle, 1926 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 1. szám - A valorizáció multja és jelene

53 ezzel előáll a fentebb már közölt egyenlet. Ebből viszont az íg következik, hogy a magánjogi sérelmek orvoslásának utja sem lehel más, mint a stabilizáció korrektivuma: a valorizáció. A pénz végleges rendezése előtt tehát a valorizáció nem egyéb, mint annak az anticipálá.sa, hogy a törvényhozás nem restitució, hanem stabilizáció utján fog a papirpénzgazdálkodásból kimenekülni és ennek az útnak a korrektivumát is alkalmazni fogja. Ezzel azután magyarázatot találtunk arra is, hogy a valorizáció miért került í'elszinre csak nagyarányú értékromlás után és elsősorban a világháborút vesztes félként b<! f e j ező ^államokban. Franciaországban, Belgiumban és Olaszországban a pénz aránylag nagy leromlása ellenére sem adták fel a restitució tervét és ezért a pénzromlás magánjogi következményeinek orvoslása csupán olyan eszközökkel volt lehetséges, amelyek a clausula rebus sic stantibus elvének, vagy a gazdasági lehetetlenülés tanának segélyével a felek jogviszonyának felbomlását, kivételesen közöttük nj szerződés létesítését tették lehetővé, de nem változtatták meg a pénztartozás összegét. Az 1 leromlott egység = 1 teljes értékű egység egyenlet kimondását ugyanis nagyon megnehezítené, ha az 1 régi egység = 1 leromlott egység egyenlet következményei nem volnának következetesen levonva. Igénytelen nézetem szerint ez az alapgondolat jut kifejezésre a mai francia birói gyakorlatnak a Code Civil fentebb már emiitett 1895. cikkét mereven alkalmazó álláspontjában,42 valamint az osztrák biróságnak egy a restituciós reményeket kilátástalanná nem tevő pénzromlás idején hozott határozatában,4:! amely birói álláspontok szerint a kényszerárfolyam szabálya az effektiv arany- és ezüstpénz kikötését is felfüggeszti és a névértéken felül árfolyamkülönbözet követelését kizárja. Nem jelent szakitást ezzel az állásponttal az 1917 július 10-iki már emiitett angol törvénnyel egy jelentőségű 1918 jan. 21-iki és 1920 május 11-iki francia és az 1919 old. 10-iki belga törvény, valamint az 1919 ápr. 4-iki osztrák törvény sem, amelyek a szállítási szerződések tekintetében kivánnak módot nyújtani a szolgáltatás és ellenszolgáltatás felbillent egyensúlyának helyreállítására, de nem a pénz értékcsökkenése, hanem a gazdasági viszonyok változása alapján. A restitució útját nyitvatartó álláspont a pénzromlás aránylag késői szakáig a legtöbb államban megmaradt. Egy csapásra megváltozott azonban a helyzet, amint nyilvánvalóvá lett, hogy restitucióról többé nem lehet szó és a pénz nagymérvű értékcsökkenése folytán csupán a stabilizáció utja van nyitva. Ennek a megállapításnak a következményeit több államban maga a törvényhozás is levonta és valorizáló állás42 Denksíshrift 50. I. 43 Wagner i. m. (Z. f. d. s. 8. XIX. évf. 488. 1.)