Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1925 / 4. szám - Francia törvényjavaslat az árdrágitó visszaélésekről
177 a Btk. 314. $-a. illetőleg az A. V. (1920:XY. t.-c.) 1. §-ának 5. pontja szerint büntet Végül ugyancsak deliktumként állapítja meg a francia törvényjavaslat és — éppúgy mint az előző bekezdésben említet cselekményt — egv hónaptól egy évig terjedhető fogházzal, továbbá 5000—50.000 frank pénzbüntetéssel kívánja büntetni azokat, akik kereskedelmi üzletet drágábban adnak el annál az árnál, amelyet az utolsó három év tislzta haszna, a bérleti időtartam és a testületi' szokások indokolnak. A törvényjavaslat indokolása ugyanis a kereskedelmi üzletekkel folytatott üzérkedésben a drágaságnak egy jelentékeny tényezőjét látja, mert az, aki drágán vett/: meg az üzletét, árait olyan áron kénytelen eladni, hogy befektetései megtérüljenek. A törvényjavaslat második címe az árak kifüggesztéséről rendelkezik és ezzel — azt mondhatjuk — az árak drágulása ellen való küzdelmet közigazgatási vonatkozásaiban szabályozza figyelemreméltó részletességgel. A törvény kihirdetésétől számított 5 napon belül az üzlettel biró, mozgó és piaci kiskereskedők — a javaslat szerint — kötelesek lesznek az általuk üzletekben, csarnokokban vagy egyébként nyilvánosan árusított élelmiszereknek, tápláló italoknak, cipőknek ruhának vagy tüzelőanyagnak árát magán a tárgyon, annak boritékán, tartóján, vagy jól láthatóan kifüggesztve feltüntetni. Az árnak francia pénzben, suly vagy mértékegység és minőség szerint kell megállapítva lenni és ki keli tűnni annak is. hogy a csomagolás vagy tartály az árba beleszámittatott-e vagy sem. A szállodások, vendéglősök, kávésok, továbbá élelmiszereket és tápláló italokat árusító minden egyéb vállalat, vezetői szintén kötelesek lesznek az árakat az előbbi bekezdésben foglaltakhoz hasonlóan krfügg-eszteni. Az áraknak a városi és megyei közegek által való időszakos ellenőrzését meg kell engedni: a közzétett árakon felül árusitani. szálloda szobát bérbeadni büntető szankció terhe alatt tiltva van. Négyezernél kevesebb lakossal rendelkező községekben a prefektura végzése felmentheti az egyébként erre kötelezetteket a fentebb ismertetett szabályok megtartása aló]. Végül megemlítem a törvényjavaslat befejező rendelkezései közül azt, hogy a törvény a kihirdetésétől számított három éven belül hatályát veszti ugyan, de a törvény hatálya alatt elkövetett cselekményekre a törvény rendelkezéseit ezután is alkalmazni kell. DK Németky Imre. budapesti kir. ítélőtáblai tanácsjegyző. A Nemzetközi Légiforgalmi Egyesület magvai- esopoontíb a ír. Tomesányi Móric egyetemi tanár elnöklésével f. évi márc. 17. napján tartott ülésében a légi egészségügyi szolgálat kérdésével foglalkozott dr. Szondg Viktor m. kir külügyminiszteri titkárnak előadása alapján. A kérdésnek minden részletére kiterjedő, annak történeti hátterét is tüzetesen ismertető referátum alapján a csoport abban állapodott meg, hogy jóllehet a légi egészségügyi szolgálatnak rendszeresítését humanitárius szempontból föltétlenül megvalósitandónak véli. mégis szükségesnek tartja annak kiépítését oly garanciákkal ellátni, amelyek alkalmasak annak kizárására, hogy repülőgépeket az egészségügyi szolgálat ellátása cimén hadi célokra lehessen felhasználni. Ezért elsősorban kívánatosnak vélné e szolgálatnak semleges államokra bízását, de még ez esetben is csak bizonyos kautélákkal; csak ha ez nem lenne, lehetséges, lássák el e szolgálatot az egyes hadviselő államok, természetesen fokozottabb korlátokkal. Hogy mik legyenek e korlátok, e tekintetben előadó tüzetesen ismertette az eddig javasolt módozatokat, s ezeknek mérlegelése Magyar Jogi Szemle. 13