Magyar jogi szemle, 1925 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Néhány teoretikus megjegyzés a valorizáció problémájához

104 désekben, amelyet ilyen alaki eszközökkel nem hogy eldönteni, de még megközelíteni sem szabadna. Németországban azonfelül még egy tant is dolgoztak ki, amely szerint vannak statikus és ezzel ellentétben durva késedelemből eredő dinamikus késedelmek, illetve valorizációk. E vita meddősége, de főleg avult volta, első pillanatra nyilván való. A ma eldöntésre kerülő jogviszonyok ilyen mechanikus jogszabálykeretek közt tényleg nem vizsgálhatók, ide a jogban való hitet adó uj jog kell, nem pedig egy ily poros mechanikus elv. Ha már most ebben a légkörben vizsgáljuk a fenti pénzelértéktelenedési-kárteoriát, mindenek előtt azt látjuk, hogy az két nem kongruens szóból van összetéve. Van egy gazdasági része és van egy kártérítési tan-része. Tehát, amint a német mondja, egy Zwitterding. A kártérítési része azért nem jó, mert itt tulajdonképen nincs kártevő, ha csak nem fogadjuk el Zoli sz-ellemes bukfencét, hogy a valorizáció kérdésében mindig az állam a kártevő. Hátra van még a Deckungsfonds teória, amely gazdasági vetülete a rebus sic stantibus teóriának, jobban mondva annak csak egyik fentemiitett kinövésének. T. i., hogy itt nem a jogalap, hanem a vagyonalap vizsgálandó. Dióhéjban igy néz ki ez az elv. Vizsgálni kell azt, hogy a kapott érték hová folyt be, meg van-e az alap a Deckungsfond és ebből kell kiadni az esetleges valorizációt, tekintet nélkül — és itt van a méltányossági elvtől az eltérés és mutatkozik e teória kommerziális mechanizált volta, — hogy a teljesítésre köte lezett egyéb vagyonából méltányos volna-e a kielégítés. Hogy egy példát mondjak, e teóriát igen nagy hozsannával fogadnák a biztosító' társaságok, akik derüre-borura kimutatnák, hogy mivel az ő vagyonuk devalvált állampapírokban kellene!!! hogy legyen, nem kötelesek valorizációt adni. E három teóriának már mindegyike büszkélkedhetik külföldi gyakorlattal, amelynek bemutatása felette érdekes lenne, de e cikknek célja főleg nem e teóriák bemutatása volt, hanem kizárólag annak az elvnek leszögezése, hogy a valorizáció problémája jogászi és nem gazdasági meggondolásból kiindulva oldassák meg. Sok dolog e kérdésben még nem forrt ki. Sok dolgot ugy érzem, nem fejtettem ki elég világosan. De érzem azt, hogy itt a jogászság presztízs-kérdéséről van szó és ezért büszkén vállalom, hogy e cikk egyoldalú, sőt, elfogult. De lássák be, hogy ha a törvényalkotást kiadjuk kezünkből, akkor minden veszve van. Itt a jogászi lét vagy nem lét kérdéséről van szó. A harangokat félre kell verni, de még helyesebb kép, ha azt mondjuk, hogy a véres kardot kell körülhordozni. A várat nem szabad kezünkből kiadni. A saját fegyverünkkel kell azt megvédeni vagy,