Magyar jogi szemle, 1923 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 5. szám - Büntetőjogi reformkérdések

150 zésén kivül a katonai titok kikéinlelését az 1893. évben jul. 3.) alkotott törvény még különösen is bünteti, el is tekintve a birodalmi sajtótörvény és a katonai büntetőtörvény ugyancsak ily célú intézkedéseitől. Az állam érdekeire káros nyilvánosságra hozatalon, avagy titkos ügyeknek idegen állammal való közlésén kivül, már súlyos büntetés alá esik az is, aki ily titkokat kémkedési szándékkal avagy anélkül kipuhatol. Sőt a védelmet katonai titkokkal szemben a gondatlan nyilvánosságra hozatallal szemben is kiterjesztette a törvény. E szabályozás a gyakorlatban oly tökéletesnek bizonyult, hogy azt nem csupán Norvégia, Schweiz és Ausztria fogadta el mintául büntető törvénykönyvük reform-munkálatainál, hanem átvette a rendelkezéseket még a japán törvénykönyv is. Mindezeket az általánosan ismert tényeket csupán amiatt hoztam fel, hogy igazoljam azt az állitásomat, mely szerint mi sem elégedhetünk meg azzal, hogy a kémeket a katonai bíróságok erólyére bizzuk azzal, hogy ezek az idejét mult rendelkezések alapján is majd csak elbánnak velük. Az uj törvénybe foglalt néhány rendelkezés sem változtatott sokat a helyzeten. S mindez nem menti fel a törvényhozót ama sürgős feladat alól, hogy a kémkedés üldözését a büntetőjog jelen állapotának és különleges politikai helyzetünknek megfelelő részletes ós szakszerű törvénnyel biztositsa. A törvényhozási reformkivánságok közé sorolhatnók még azt is, amely intézkedést óhajt annak biztosítására, hogy az ujabban gyakran ismétlődő merényletek tervezői és elökészitői megfelelően súlyos büntetésben rész&sittessenek. A nehézség itt abban van, hogy gyakran csak közvetve okoz jogsérelmet az ily társadalomellenes cselekmény és a közbéke és köznyugalom megbontása tulajdonképen az. amelynek védelmére a törvényhozónak uj fegyverekkel kell fellépnie. Másféléves tapasztalatok alapján az 1921. évi XXVIII. (értékhatár) ós XXIX. (eljárás egyszerűsítés) törvénycikkről könnyű bírálatot mondani. A 2000 és 1000 koronás értékhatár továbbra fenn nem tartható, ha nem akarjuk, hogv ugv a bi róságok eredeti hatásköre és rendeltetése, valamint az anyagi törvények célja is exorbitáns eltolódást szenvedjen. Az egyesbirósági eljárásban szükség van a judikatora egységesítésére, amely itt nem annyira a felsőbíróságok feladata, mint inkább az egyesbirák közvetlen érintkezésének, megbeszéléseinek során alkotandó, bizonyos jogelvekben való megállapodásának feladata volna. Elkerülhetetlen lesz ezekben az ügyekben a perorvoslatok számának korlátozása is. Ha a törvényhozó az általában egyszerűbb bűncselekmények elsőfokú elbírálását egyelsbiróra bizta, ugy nyugodtan bizhatná a kir. Ítélőtáblára is azt, hogy ezeklien az ügyekben a végső szót kimondja. A vádaláhelyezési eljárás teljes eltör-