Magyar jogi szemle, 1923 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 5. szám - A jogakadémiák megszüntetése és a jogi oktatás gyökeres reformja

139 áJló és szintén a legeslegsürgősebben megoldandó diáknyo mor miatt. Milyen legyen a jogi szakképzés gyökeres reformja, e felett, az 1874-iki tanulmányi és vizsgarend életbelépte óta, az elméleti és gyakorlati szakkörök szintén eleget vitatkoztak. Ezúttal erre a legnagyobb horderejű problémára sem térhetek ki részletesebben, csupán elvi álláspontomat kivánom jelezni avégett, hogy a jogakadémiák megszüntetése kérdésében való állásfoglalásomat indokoljam. A világháború kitörése előtti években, lehet mondani, Európaszerte napirenden volt a jogi oktatás reformja. A reformkivánságok és javaslatok, bármennyire szétágaztak a részletekben, abban megegyeztek, hogy a jogászképzést közelebb kell hozni a gyakorlati, a való élethez. Különösen a közgazdasági és a sociális kérdésekkel kell a leendő gyakorlati jogászokat alaposan megismertetni s azokban biztos és mély tudományos kiképzésben részesiteni őket. Részemről teljes mértékben helyeslem ezt a követelést, de másfelől, éppen a nagy világháború tanulságai alapján még két irányban tartom kiegészitendőnek ezt a reformprogrammot. Különösen ma, a háború és a sociális forradalmak után láthatjuk be még jobban, mennyire szükséges a jog és az állam, az évezredes jogi és állami intézmények bölcsészeti és történeti alapjainak alapos ismerete mindenki, de különösen a gyakorlati jogászság, az állami orgánumokat megszemélyesítő hivatalnokok és politikusok részére. A Leibniz tanítása ma is megszívlelésre méltó: „Kész jogász csak az lehet, aki a bölcsészetben és a történetben otthonos. Különösen az etikának, a logikának és a metafizikának a joggal való kapcsolatát, arra való alkalmazását kell alaposan ismernie." Igaz, hogy a mai jogi tanulmányi rend is előírja egy bölcsészeti és két történeti collegium hallgatását. Ezt azonban irott malasztnál egyébnek nem mondhatjuk. Miután az ilyen speciále collegiumokból se colloquálni, se vizsgázni nem kell, még az a néhány hallgató is, aki különösen az első évesek közül szorgalmasan eljárogat ezekre a „melléktárgyakra", hamarosan elfeledi a „hallottakat." Bölcsészeti vagy történeti kiképzésnek vagy legalább alapvetésnek a mai rendszerben ez az intézkedés egyáltalán nem mondható. Nézetem szerint, ha a bölcsészeti és történeti alapvetést csakugyan keresztül akarjuk vinni, nincs más ut, mint visz-zatérni a régi rendszerre, mely az első akadémiai évet a filozófiai disciplináknak szentelte. Azt hiszem, a jövő jogászgeneratióknak is csak előnyükre válnék, ha az első tanévet kizárólag bölcsészeti (különösen a régi és a mai bölcsészeti rendszerek alapos megismertetésére, ideértve a sociológiát is), lélektani, kultúrtörténeti és jogtörténeti alapvetésre for-