Magyar jogi szemle, 1922 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1. szám - A büntetőjogi beismerés. Tanulmány a büntetőperjog köréből

37 erejének nevében az igazság58 elérését tűzte ki kifejezett célja gyanánt. A büntetőper területén is a vallási és erkölcsi elemek­től szinezett alanyi értékelő módszer volt az irányadó s a bün­tetőper mozzanatai, az eljárás egyes fázisai különállóságukban s egységükben ennek a vezéreszmének a keretében kapták meg és viselték magukon természetüket. A kánoni jog büntetőperrendszerét ezek a nagy vonások­ban vázolt eszmék és elvek határozták meg. A bizonyitási eljá­rásnak nemcsak bevallott célja volt az igazság kideritése, hanem a leghatározottab törekvés nyilvánul meg az igazság elérését gátló formalizmus kiküszöbölése iránt.57 A beismerés kiemelkedik korábbi jelentőség nélküli állapotából. Jellemző azonban — viszont a .kánonjog gondolatvilágában egészen ért­hető — hógy a beismerés jelentősége először nem a büntetőper­jog szempontjából lesz észlelhető. A kánoni jog a terhelt beis­merését anyagi jellegű: lélektani és valláserkölcsi értékelés alapján részesiti jogi elbánásban. A beismerésnek egyetlen motívumát tudja elképzelni, amikor azt a töredelmes megbánás okozata gyanánt fogja fel/,s Az elitélést ugyan a terhelt beisme­résének természetszerű következményeként tekinti, de a töre­delmes megbánás méltánylása elől nem zárkózott el. 56 Az úgynevezett „anyagi igazság". 57 Mutatja ezt az, hogy a kánoni jog az ősgermán jog formális bizo­nyitási rendszerén meglehetős rést ütött. Kiküszöbölte az istenitéleteket, a párbajt, a tisztító eskü alkalmazása is bizonyos esetekre szoritkozott. A kánoni büntetőjogrendszer szabályai szerint a bűnvádi eljárás meg­indulásának rendes módja volt. a vád (processus per accusationen), a modus procedendi ordinarius mellett volf azonban a modus proce­dendi extraordinarius. Ennek egyik faja volt az úgynevezett infamatio {szavahihető alakban, többször megismételt feljelentés alakjában vala­kinek büntetendő cselekmény elkövetésével való meggyanusitása). Ebben az esetben az eljárás hivatalból indult meg (ex efficio), a nyilvánosság­hoz intézett azzal a felszólítással, hogy a vád képviseletére bárki je ent­kezhetik. Ha a felhívás eredménnyel járt, a rendkívüli eljárás a rendes eljárás szabályai szerint folyt tovább. Ha ellenben a felhívástól számí­tott negyven nap alatt senkisem jelentkezett az infamatus vádo'ására, akkor az infamatus ártatlanságának beigazolása végett köteles volt a tisztító esküt letenni. A tisztító eskü megtagadása bizonyító jogi szem­pontból a terhelt beismerésével esett ugyanegy elbírálás alá. — Majdnem ugyanilyen volt az eljárás az úgynevezett zsinati bíróság (Sendgerichf) előtt is. A beismexés természetszerű következménye volt a büntetés al­kalmazása (amely itt szinte kizárólag a vezeklés elrendelésében állott), a tagadó terhelt, a tisztító eskü letételére volt kötelezve, az eskü megtagadása beismerés számba ment. Ha pedig a terhelt lefette ugyan a tisztító esküt, azonban határozott és az eljárás során érvényesí­tett tények vagy jelek szavahihetőségét aggályos színben tüntették fel: kisegítő bizonyitóeszköz gyanánt az istenitélet nyert alka^azást. (V. ö. az ősgermán és kánoni jog gondolatvilága közt e tékintetben mutatkozó ellentétet). — L. Biener: Beitrage zur Geschichte des Inquisitionspro­zesses. 21. és köv. 1. — Hinschius.- Das Kirchenrecht der Kat. und Prot. in Deutschland. — C. Gross: Das Beweisverfahren in kanonischen Pro­zess. 100. és köv. 1. 58 V. ö. Abegg: Historisch-praktische Erörterungen. 30. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents