Magyar jogi szemle, 1922 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1. szám - Kritikai tanulmányok a közjog és a magánjog megkülönböztetésének a kérdéséhez

33 tetés, amelyet minden enyhesége mellett is sötétre árnvékol az elitéltre váró erkölcsi halál). Kétségtelen azonban másfelöl, hggy a büntető Ítéletek nagyobb része: vagyis a sem egyénileg, sem társadalmi helyzetüknél fogva nem túlérzékeny événekre szabott közepes és csekély sulyu büntetések nem ilyen megsemmisítő hatásúak, azonban ezek is mélyreható megzavarását jelentik az egyéni életköröknek. Természetes ezek után, hogy az individua'lisztikus jogszerniélet sietett a büntetőjogot a közjog terére áttolni. A bűncselekménynek, hogy büntethetősége indokolt legyen, az esetek többségében többet kell ielentenie, mint azt a sérelmet, amelyet a sértett volt kénytelen elszenvedni, a büntetés ugyanis ennél aránytalanul súlyosabb s ha nem sikerült volna az elméletnek kimutatnia, hogy a bűncselekmény több, mint a strtett egyéni léziója, menthetetlenül veszendőbe ment volna az az eszmei arányosság, amely hordozója a jogra vonatkozó egész gondolatvilágunknak. A büntetőjog csődje, az alvajáró tolsztoiánusok igazolása lett volna ez. Kényelmes megoldásnak kínálkozott, hogv a büntetőjogot, mint a közérdeknek hódoló jogi ágat szembeállítsák a magánérdeket uraló jogi ágazatokkal, az általános és speciális magánjogokkal és áttolják a közjog világába. Ezzel egy csapásra volt megoldva a büntetés jogalapja s az alaki éfs anyagi büntetőjog officialitásának a kérdése. Arra azonban, aki azt vallja, hogy a jog az emberi nem tökéletesbülése nagy céljának áll szolgálatában, aki ugy látja, hogy ez a végső elv minden szavatossági vagy birtokháboritási viszály eldöntésénél is — arra nem ilyen egyszerű ez a kérdés. Nem minden közjogi jellegű szabály megsértése von büntetőjogi következményt maga után (pld. valamely köztartozás megfizetésének elmulasztása). A szankció milyenségének eldöntésénél a kvalitatív mozzanat mellett nagy sulival esik latba a kvantitatív mozzanat. Az állam elsődleges célja saját megmaradását biztosítani. Ennek az érdekében messzebbre menő rendszabályokhoz nyúlhat, mint ezen túlmenő kulturcéljai érdekében. Ugyanis a transzperszonalisztikus, szuperindividualisztikus jogszemlélet világában sem elhanyagolható mennyiség az egyéni exisztencia, a személyiség. A jogszabályokból az egyesekre háruló tehernek arányban kell lennie a jogszabály által szolgait kulturcél értékével; minél magasabb az, annál nagyobb terhek és korlátozások, annál messzebbre menő rendszabályok lesznek a iog világában indokoltak. A jog a saját gondolatvilágában az állam megmaradásának óriási jelentőséget kell, hogy tulajdonítson, rocher de bronzé az, amelyen az állam által gondozásba vett összes kulturértékek nyugszanak. Ennek a célnak a szolgálatában vehető csupán igénybe az ultima ratio, a büntetés: annak Magyar Jogi Szemle. 3