Magyar jogi szemle, 1922 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1. szám - Kritikai tanulmányok a közjog és a magánjog megkülönböztetésének a kérdéséhez

25 IV. Azt hiszem, hogy a jogi alaptörvényre vonatkozó elmélkedéseimmel sikerült már reámutatni az Ulpianus-féle tétel függelékének módszertani balfogására \ az integráció, a konstrukciónak az alaptörvényre való felépítése, más szóval az egységre törekvés, ez hiányzik a római juriszprudenciának a közjog és a magánjog viszonyára vonatkozó felfogásában. Ha a közjog is, a magánjog is jog, akkor mind a kettőnek egyenlő axiológiai elve van; a jog helyességi elve nem lehet kizáró ellentétet, jelentő kétféle elv, a közjogban közérdek és a magán' jogban magánérdek. Bizonyítani igyekeztem, ho^v a magánérdek — vagy az Összes magánérdekeket egy homogén felépítésű szintézissel fejezve ki — az egyéni megmaradás, az egyéniség, a Derszonálizmus nem lehet a jog végső elve. Egyén az adós és egyén a hitelező, egyén a bérlő és a bérbeadó, a munkás és a munkaadó, a törvényes és a végrendeleti örökös, egyén és személyiség a férj és a feleség, hogy csak futólag tekintsem át azokat a rivális típusokat, amelyek az általánosan magánjoginak elfogadott jogterületen egymással szemben állanak és ellentétes érdekköröket reprezentálnak. Hogy dönt ezek között a törvényhozás, ha a magánérdek a végső princípium, miféle salamoni bölcseség tud ezen az alapon dönteni, ha még hozzáveszszük, az igazságosságnak azt az elemi és tételes törvényeinkben is kifejezésre jutó követelményét, hogy a jog Ítélőszéke előtt mindenki egyenlő. Ezen a ponton csődöt mond minden individualisztikus, perszonalisztikus jogbölcselkedés. Nem nyílik egérút azon az átlátszó szofizmán keresztül sem, hogy a közérdek, már mint? a közület fennmaradásának az érdeke magánérdek és viszont a közérdekben bennfoglaltatok az egyesek exisztenciális megmaradási érdeke is. Az ellenvetés első felére eléggé megfeleltem III. alatti gondolatfüzéseimmel, másik fele pedig semmi egyéb, mint konkrét esetre alkalmazása annak az általánosabb jellegű tévtannak, hogy a helyesen felfogott egoizmus és altruizmus között nincsen is ellentét, mert'a mások létének fennmaradása kinek-kinek az egyéni érdeke is. Ez a formulázás számos esetben igazat mond, azonban mégis csak bizonyos korlátozásokkal állja meg a helyét: döntési elvnek pedig semmiképen sem alkalmas. Nem szenvedhet ugyanis kétséget, hogy az egyéni exisztenciák fennmaradása a közület érdekében áll, mert a tökéletesbüléshez elsősorban emberekre van szükség, — de viszont a köz érdeke a fentebbiek világában nem egyenlő az egyéni érdekek merő összegével éppen ugy, mint ahogy még Rousseau szerint is, aki atyamestere a perszonalisztikus erkölcs- és társadalombölcseletnek, más a volonté generálé és más a volonté