Magyar jogi szemle, 1922 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1922 / 1. szám - A valutaperek
0 napján az ő egyezer dollárját azért az összegért beszerezheti, vagyis a hitelező akkor is megkapja azt, amihez joga van és az adós megfizetett mindent, amivel tartozik. Nem áll az, amit a Curia mond, hogy t. i. késedelem esetén az árfluctuálás folytán épen a késedelmes, adós kerülne előnyösebb helyzetbe, mert ez az előnyösebb helyzet kifogásolható csak akkor lenne, ha ez a hitelező rovására menne, már pedig ez, amint láttuk, mindenképen megkapja az ő egyezer dollárját. Sőt ha a Curia felfogása állana, hogy ugyanis minden körülmények közt a lejárat döntő, akkor a belföldi adósunk jönne ki rosszul, ha a lejárat után a valuta esett; mert az adós a lejáratkor jegyzett árfolyam szerint az ötszázezer koronát köteles megfizetni, dacára annak, hogy a lejárat utáni valutaesés folytán — amint a fenti példa mutatja. — csak kétszázezer korona a tartozás a fizetési napon. Látjuk tehát, hogy a lejárati naphoz való ragaszkodás vagy a hitelezőt vagy az adóst kárositja. De nem áll az a további érvelés sem, hogy a lejárat napját már csak azért kell döntő napnak venni, hogy legyen egy meghatározott nap, amely döntő az összegszerű megállapítás végett, mert ez megállapítható ép oly teljes biztonsággal akkor is, ha az a fix nap a fizetés napja. Végül nem áll az az indok sem, hogy a törvény (keresk. törv. 326. §.) nem különböztet a pontos és késedelmes fizetés között. Hát igaz, hogy a 326. §. nem különböztet, de hisz a pontos és késedelmes teljesités közt különböztető jogszabályaink vannak, azért nem kellett azt még külön felvenni a 326. §-ban. Ezeket a jogszabályokat pedig mellőzni nem lehet. A késedelem következményeit csupán a késedelmi kamatokban látni — talán még sem lehet, annál kevésbbé, mert kérdéses, vájjon az idegen valutáról szóló tartozás igazi pénztartozás-e? vájjon az idegen valuta nem-e áru jelentősegével bir? Nem akarom e vitás kérdést eldönteni, mert e nélkül is nézetem szerint a késedelem kérdése következőkép áll: Ha az adós a lejárat napján nem teljesít, késedelembe esik. Megengedem, hogy a késedelemnek lehet oly oka, melyért az adós nem felelős (vis major, proletárdiktatúra, közlekedés teljes megszűnése stb.). Ilyenkor az adós nem lehet felelős a késedelem folytán a hitelezőt ért kárért. Mihelyt azonban az adós késedelme nem önhibáján kivül következett be (és ez a rendes eset), akkor felel minden következményekért, még ha felelőssége korlátozva is volt és a hitelezőnek a késedelemből eredő minden hátrányt megfériteni tartozik. Ezek azok a jogszabályok, melyek nálunk érvényben vannak és a ptkv. javasl. biz. szöv. 928., 929. §§-aiban kifejezésre jutnak és melyek alkalmazása nem mellőzhető, még pedig annál kevésbbé, mivel különben ha keresk. perekben a lejárat napja lenne a döntő nap, a valutaperekben ellentét támadhatna a kereskedelmi és köz-