Magyar jogi szemle, 1921 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1921 / 1. szám - A királyválasztás joga

39 -zödéssel rajta változtasson s örökösödési osztályt létesítsen, mint az régebben a dinasztián belül szokásos volt. Hogy a 3. $• inseparabilitér kifejezése csupán az osztrák örökös tartományokra vonatkozik, azt kétségtelenné teszi a 4. §-nak eme kitétele: „pro infallibili rege Hungáriáé partiumque et cetera... eidem annexarum, aeque indivisibiliter intelligendarum". A feloszthatatlan és elválaszthatatlan együttbirtoklásnak az 1723. évi H. t.-c. szövege alapján csak az 1867. évi XII. t.-c. 2. §-a adta először azt a magyarázatot, hogy Magyarország és az ausztriai örökös országok egy uralkodó által együtt birtoklandók. De az 1867. évi törvénynek idevonatkozó magyarázata csak a közösügyek miképeni gyakorlása szempontjából birhat fontossággal, a nőági öröklés rendje szempontjából azonban teljesen irreleváns, mivel az 1867. évi törvény a trónöröklés kérdésével egyáltalában nem foglalkozik. Ha erősebb érvet a feltételként való kikötés mellett Kmety felhozni nem tud, az 1867. XII. t.-c. 2. §-ára bizony kár volt hivatkozni, meri ez. mint fennebb kimutattam, egészen másról beszél. Az 1867. évi XII. t.-c. 2. §-ában a közös biztosságnak együttes erővel leendő védelmét az ország oly kötelezettségének jelentik ki. mely a pragmatica sanctióból származik. A 3. §. „is" szócskája az .,azon föltételt" mellett tehát korántsem arra vonatkozhatik. hogy itt egy második föltétel köttetik ki a nőági örökléssel szemben, hanem csupán azt jelzi, hpgy az országra háramló kötelezettség mellett az ország is kötött ki feltételt, t. i. Magyarország alkotmányos közjogi és belkormányzati önállását. Az 1867. évi XII. t.-c. 2. és 3. §-ainak szövegéből tehát tárgyunkra nézve abszolúte semmi következtetést vonni nem lehet és így Kmetynek az az állítása, hogy az osztrák örökös tartományok birtokának „bárminő okból bekövetkezett lehetetlensége ipso íacto az egész Habsburg-ház, vagyis a jogosított mindhárom ághoz tartozók jogát megszünteti a magyar koronára", teljesen légből kapott állítás, melynek komoly jogászi alapja nincs. Nem találjuk ennek alapját az 1723. II. t.-c. 7. §-ának szövegében sem, mely a trónutődlásnak (nem azonban a trónbirtoklásnak) feltételeit megállapítja, helyesebben azokat a kellékeket is megszabja, mellyel a nőági örökösnek, hogy magvar királlyá lehessen, bírnia kell. Pedig ebben a szakaszban a feloszthatatlan és elválaszthatatlan egyuttbirtoklás talán élesebben van hangoztatva, mint az I. t.-c. 4. §-aban. De Kmety sem találta ezt a szöveget elég alkalmasnak arra, hogy benne az Ausztriával való együttbirtoklást a nőági örökösödés posztulátumakéní, vagy éppen előfeltételként feltalálhassa. Éh teítáf felmentve érezhetem magamat attól, hogy az előbbi állításomat e szakasznak a feloszthatatlanságra és elválaszthatatlanságra vonatkozó kitételére nézve nfra bővebben bizonyítsam. \