Magyar jogi szemle, 1921 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1921 / 1. szám - A királyválasztás joga
37 erintik. Miként lehet tehát nemcsak az örökösödési rend megszűnését, hanem az uralkodás megszűnését is akár az 1723. évi tpTvényekből, akár más törvényekből levezetni? Honnaií veszi Kmety a communis opinióra való támaszkodással és az 1S67. XII. t.-c.-re való hivatkozással a magyar alkotmánynak azt a szabályát, hogy az országgyűlésnek joga van a törvények és felelőtlen királyt trónjától megfosztani, ha az ország függetlenségét nem respektálja, mikor éppen az 1867. évi XII. t.-c. volt az, amely az alkotmányos önállóság és törvényes függetlenség fogalmát nagyon is elasztikussá tette. Hiszen ha alkotmányunknak ilyen szabálya volna, akkor országgyűléseink a múltban nagy kötelességmulasztást követtek el, hogy királyainkat az ország függetlenségének megsértéséért elmulasztották felelősségre vonni. Mert hiszen tudvalevő, hogy külügyi és hadügyi kérdésekben az ország függetlensége több oldalról törvény ellenére volt megcsonkítva s a forradalom előtt tankönyveimben és egyéb munkáimban én is igen sokat panaszkodtam a törvényellenes gyakorlat ellen, sőt mint köztisztviselő is akadékoskodva, sok kellemetlenséget szereztem magamnak, mert nem tudtam megnyugodni a tényleges és törvényszerinti állapotok között fennálló különbségekben. De azért soha eszembe nem jutott azt állítani s ma sem állitoni október 30.-a után, hogy az országgyűlésnek joga van az olyan királyt quasi önmagát detronizáltnak kijelenteni, aki az országgyűlés felfogása szerint az ország alkotmányos önállásáV val ellentétbe helyezkedett. Ellenkezőleg a törvényesen megkoronázott király és a nemzet között oly felbonthatatlan kapcsolat létesül, melyet felbontani csakis forradalmi uton lehetséges, de alkotmányunk a koronás királlyal szemben az országgyűlésnek ily jogát sem jogilag, sem tényleg el nem ismeri. Ha Kmety ily jogra mutat rá, a legitimitás köpenyege alatt forradalmi tanokat rejteget. Pedig hát meggyőzőbb és őszintébb volna vagy egészen forradalmi, vagy egészen legitimista alapra állani. Kmety fennebbi állításának igazolására az 1867. XII. t.-c 2. §-ára hivatkozik, mint amelyik szerint „kikörötte a pragmaetica sanctió azon föltételt is, hogy Magyarország alkotmányos közjogi és belkormányzati önállása sértetlenül fentartassék'1. Ez a szöveg nem a 2., hanem a 3. §-ban foglaltatik, de ebből a szövegből arra következtetni, amire Kmety következtet, egyáltalában nem lehet. Mert ebben a szövegben sem öndetronizálásról, sem az ország trónjára való méltatlanná válásról szó nincsen, hanem csupán kötelezettségeket állapit meg az ország és dinasztiája között, vagy mondjuk az ország és királya kö^zött, de jogi következtetéseket belőle nem von és r^detronizálásra az országgyűlésnek jogalapot nem ad. Kmety az 1723. évi l. és nem (mint ő idézi) II. t.-c. 4. §-ára