Magyar jogi szemle, 1921 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1921 / 2. szám - A kereskedelmi és váltói megtartási jogról

138 valóban univerzális/ intézmény valósítsa meg ezt a nagy gondolatot. Ha minden állam tagja lesz a népszövetségnek — és ha nem külön hatalmi politikai, de az egyetemes érdekek jogszerű és méltányos szolgálatában áll: csak akkor oldhatja meg azokat a feladatokat, melyeknek megoldásától függ, — szerény nézetem szerint •— élni fog-e az európai szellemi és gazdasági kultúra vagy össze fog-e omolni. Különösen mindent el kell követnünk, hogy a nemzetközi bíróság oly szervezettel és hatáskörrel bírjon, hogy teljesen függetlenül minden politikai befolyásolástól, a jog uralmának minden biztosítékával legyen felruházva. Az így felépült szervezet ki fogja vivui a bizalmat és e bizalom alapján a legmagasabb erkölcsi erő tekintélyét. Ilyen, a mainál egészen mát* alapokon felépített népszövetségi intézményben és a teljesen pártatlan ítélkezést biztosító nemzetközi bírósági szervezetben van különösen nekünk kis nemzeteknek .minden hitünk, minden reményünk. Ily szervezet mellett majd felismerik, hogy az olyan ítéletnek, mely Magyarország ezredéves létét az igazságba ütközőnek jelentette ti és ennek alapján országunkat kegyetlenül megcsonkította, semmi köze ahhoz az isteni örök igazsághoz, mely az emberek és nemzetek fölött őrködik. Mi az erkölcsi erők hatalmában és azok diadalában hiszünk. Abba a csiiggeilé6t nem ismerő cselekvő hitbe vetjük törhetetlen reményünk horgonyát, hogy összefogva, félretéve minden gyűlölködést, önmagunk benső lelki megújhodásával, a kitartó becsületes munka erényével kivívjuk a népek szövetségének azt a megítélését, mely a tévedések és megtévesztések kiküszöbölésével a magyar kérdést a valódi igazságszolgáltatás oltárára emeli és ennek az oltárnak a fénye fogja szétoszlatni azt a sürü ködpárát, azt a sötét homályt, mely a tiszta látást elborítva a magyar nemzetet a lét vagy nem lét katasztrófájának örvénye elé sodorta. É hit, e remény nem ismer csüggedést, nem ismer lemondást. E hit, e remény élteti erkölcsi erőnket. A budapesti kir. Ítélőtábla f. év jan. 7. napján tartott teljes ülését dr. Juhász Andor Ítélőtáblai elnök a következő, mély gondolatokban bővelkedő beszéddel nyitotta meg: A letűnt boldogabb időkben az évfordulók alkalmával, hagyományos szokás szerint összegyűlve, megelégedéssel regisztráltuk a lepergett esztendő megnyugtató eredményeit s a lassú, de fokozatos evolúció reményében kértük a Mindenható áldását a beköszöntött munkaévre. ' Fájdalom, amióta ezt a diszes, de felelősségteljes helyet betölteni szerencsés lehetek, ezek az évnyitó teljesülések nem ugy hatnak ránk. mint korábban, mint a törvénykezési élet egy-egy szakának csendes útjelzői, hanem inkább, mint a világtragédia felvonásközei. A letűnt 1920. esztendő talán már betetőzését jelenti azoknak a sorscsapásoknak, amelyek szegény hazánknak osztályrészéül jutottak és azoknak a megpróbáltatásoknak, amelyeket a bírói testületnek el kellett szenvednie. Ami bíróságaink helyzetét illeti, e részben nem zárkózhatom elánnak megállapítása elől, hogy a magyar igazságszolgáltatás olyan válságban van, amilyenben a királyi bíróságok szervezése óta letelt félszázad óta még sohasem volt. Juszticiánk régi jó hírnevét ma- már csak a bírói kar emberfeletti utolsó erőfeszítése és hagyományos testületi szelleme tartja i'enn, de remegve látjuk, hogy erőink napról-napra fogyatkoznak. És ez annál lesújtóbb, mert nem lehetünk meggyőződve az orvoslás lehetetlenségéről. Hivatásunk gyakorlása közben az összes társadalmi osztályok gazdasági helyzete feltárul előttünk s tapasztalataink arról tesznek tanúságot, hogy mindenik kereseti és foglalkozási ág fényes, vagy legalább megfelelő elhelyezkedést talált az életviszonyok újraalakulása, közben, csupán a bírói és köztisztviselői osztály, a magyar állameszmének és kultúránknak ez a főerössége sülyedt le mélyen s most, mint a legalsó népréteg küzd a szétmálás. a megsemmisülés veszedelmével.