Magyar jogi szemle, 1920 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1920 / 1. szám - Edvi Illés Károly

62 nyezője : Liszt Ferenc; berlini egyetemi tanár is. A sors különös játéka, hogy neki, akinek egyik elhervadhatatlan érdeme a nem­zetközi jogéletnek fejlesztése, amelyet a Nemzetközi büntetőjogi egyesület életrekeltése mellett főleg az. áltála kezdeményezett három nagy. jogösszehasonliló alapon felépült müvei: az 1899-ben német, majd utóbb francia nyelven is megjelent kétkötetes Die Strafgesetzgebung der Gegenwart in rechtsvergleichender Darstellung, — a Sammlung ausserdeutscher Strafgesetzbücher, és elsősorban az ő szellemi vezér­lete alatt kiadott 16 köteles monumentális Vergleichende Darstellung des deutsehen und a.uslándisehen Strafrecht-tel szolgált, — még végig kellett élnie a nemzetközi jogéletnek teljes megsemmisülését; s miután a nemzetközi jogéletben való munkatársát: van Hamelt még elparen­tálhatta (Zeitschrift í'ür die gesammte Strafrechtswissenschaft 38. köt. 553.) — a nemzetközi érintkezés egyik legválságosabb, a világtörténet­ben páratlan időpontján fejezte be éleiét. Liszt Ferenc született Wienben, 1851 március 2-án. Egyetemi ta­nári pályájának állomásai: Graz (1875), Giessen (1879), Marburg (1882) és Halle (1889), — miglen 1899-ben a berlini egyetemre került, ahol tanszékét 1917-ben önkéntesen hagyta el. A már említett munkák mel­lett az ő alapítása (1880), a Zeitschrift für dáe gesammte Strafrechts­wissenschaft;' s ugyancsak ő alapította a berlini világhírű Krimina­listische Instilut-ot, amely, mini a ludomány valóságos műhelye, nem­csak a kezdők,. Liszt követői, tudományos iránya híveinek, hanem egyébként is a büntetőjogtudomány kiválóságainak egyaránt találka­helye volt. Ennek az intézetnek kiépítése, páratlan szakkönyvtárának fej­lesztése volt felette alkalmas terep Liszt organizatorikus képességeinek megn yilvánúl ására. S ha kutatjuk Lisztnek tudományos téren való érdemeit, a büntető­jogtudományban ellenfelei részéről sok támadást ért eredményeit, ugy ezek: a bűncselekmény, a kriminalitás mint társadalmi jelenség ebbeli minőségének a tudományos meggyőződésbe való átültetése, a krónikus bűntettesek, a visszaesők leküzdése kérdésében kellő előtérbe való helye­zése, a szociálpolitikai kérdéseknek ily értelemben való megoldására való törekvés, és főleg, hogy a bűiitetőjogtudomány haladó (reformer) irányában áttekintést hozott létre, és abba céltudatosságot oltott bele. Ezenfelül, főleg (az 1917-ben II. kiadást ért) Nemzetközi joga révén alapvető jelentőségű munkása volt a nemzetközi jognak is. Katedráján, számtalan kisebb munkáin, (amelyek 1905-ben összegyűjtve : Strafrecht­liche Aufsátze und Vortráge címen is megjelentek), kívül e feladatot szolgálta az először 1881-ben, legutóbb pedig 1919-ben 22 kiadásban (ösz­szesen 40,000 példányban)-megjelent Lehrbuch des deutsehen Straf­rechts cimü müve is. Ha lehet tudományos sikereknek fokmérője az a körülmény, hogy valaki életének főműve hány kiadásban (Liszt büntető­jogi tankönyvét csak megközelítő sikert egyedül Berner : Lehrbuch des deutsehen Strafrechts tud felmutatni, amely összesen 18 kiadást ért), hány példányban, hány nyelvre lefordítva (Liszt tankönyvének fordítá­sai : portugál nyelvre : 1899, újgörögre : 1900, szerbre : 1902, oroszra : 1903., japánra: 1903., franciára: 1911. és spanyolra: 1914.) jelent meg. ugy Liszt emlékére e szempontból is a tudományos sikerek pálmáját kell helyeznünk. Hívei és követői szeretettel és ragaszkodással, tudományos ellen­felei pedig tisztelettel fogják emlékét megőrizni ! Dr. Hacker Ervin, _ po:s<mi)i egyetemi magántanár Nagy veszteség érte a .német jogásztársa­dalmat Kohler Józsefnek pár hónap előtt Kohler jdzsef. bekövetkezett halálával. Igazi jogi polihisztor volt, ki a jogtuda­mányöknak minden terén hallatta szavát. Született Offenburgbau;

Next

/
Thumbnails
Contents