Magyar jogi szemle, 1920 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1920 / 7. szám - Az izgatás psychologiája

420 pedig képtelenség, mert azt jelentené, hogy az egyén nemcsak a szociális, hanem a fizikai világból is kiemelhető. Az. egyén és környezet kölcsönhatása lényegileg örökös küzdelem, melyben mindkettő győztes akar maradni. Az élőlény s különösen az értelmes és célkitűzésekkel dolgozó ember a környezetet teljesen hatalma alá akarja vetni, viszont a környezet, a természet energiái az élőlényt akarják leigázni, e két tényező küzdelméből alakul ki a fejlődés s az egyéni szervezet örökös változása. Ez a változás az alkalmazkodás; ha, alkalmazkodás nem volna, az élet is megszűnnék. Minél nagyobb az alkalmazkodási képesség, annál nagyobb az élőlény vitalitása. Állatoknál az élet csupa alkalmazkodás; az embernél ehhez járul a természetnek uralmunk alá hajtása az értelem s célkitüző akarat segélyével. Minél felsőbbrendű az értelem, annál kisebb s enyhébb formájú az alkalmazkodás és, annál nagyobb á természetnek uralmunk alá hajtása. Alkalmazkodásra azonban mindig lesz bizonyos fokig szükség, mely annál nagyobb s gyakoribb, minél nagyobb s gyakoribb a környezet változása. Tapasztaltuk ezt önmagunkon a háború tartama alatt; mennyi mindenféle nyomorusághoz hozzászoktunk lassankint és fokozatosan. A háború és forradalom a legfőbb próbája az alkalmazkodási képességnek s egyben mértéke az egyéni vitalitásnak. Hányan lettek öngyilkosok, pusztultak el vagy kaptak súlyos idegbajt a háborús bajok folytán, melyek összessége nem egyéb, mint a környezet Eirtelen megváltozása. Az a szerencse,, hogy a háborús szenvedések minden gyorsaságuk mellett is nem máról-holnapra szakadtak reánk, hanem évek alatt lassanként, de fokozatosan lett súlyosabb a helyzet. Tgy aztán az élettani alkalmazkodás folyamata megindulhatott s ha sokan áldozatul estek is, az óriási többség életben maradt, kibírta a szenvedéseket, szervezetük simult lassan s keservesen az új siralmas megélhetési viszonyokhoz, vagyis fokozatosan alkalmazkodott a lassanként változó környezethez, önként felmerül a kérdés, mi lett volna a kultúrából és á művelt emberekbőlha 1914 július 30-án nem a háború tört volna ki, hanem az 1919 március 21-én kitört bolsevizmus szakadt volna reánk ugyanazokkal a borzalmakkal, — melyeket az óriási többség kibírt — hirtelen, minden átmenet nélkül az 1914 nyarának elején uralkodó jólét, béke, erkölcs,, nyugalom, rend s törvénytisztelet korában. Kétségtelen, hogy a művelt emberek nagy része belepusztult, öngyilkos., vagy elmebeteg lett volna, vagy legalább is súlyos neuraszténiába esik, mely szervezetét aláássa. Történt volna pedig ez azért, mert az emberek fizikuma s az élő organizmus biochémiai szerkezete s annak működése rendkívüli alkalmazkodási képességgel bir ugyan, de nem egyszerre, hanem lassankint, mert a szervezet hosszú idő