Magyar jogi szemle, 1920 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1920 / 1. szám - Büntetőjogi feladatok a közel jövőben
27 lene aziránt, hogy a termelő munka komoly ok nélkül meg ne akadjon s az államháztartás rendje fennakadást ne szenvedjen. A sajtójog terén a cenzúra kérdése igényel szabályozást. A sajtószabadság lelkes hivének vallom magamat. A tapasztalatok azonban beigazolták, hogy vannak körülmények, amikor a sajtó teljes szabadsága nagy veszélyt rejt magában s igy a sajtószabadság felfüggesztendő. Amikor a világháború kitörésekor az akkori kormány a cenzúrát elrendelte: a sajtószabadság korlátozása széles körökben elégedetlenséget váltott ki. A következés azonban fényes elégtételt szolgáltatott annak az álláspontnak, mely a sajtószabadság korlátozását követelte. Azóta ugyanis a legellentétesebb politikai irányok kerültek uralomra, abban azonban megegyeztek valamennyien, hogy a cenzúrát fenntartandónak találták. Ez a tény minden érvnél erősebb. Ugy, hogy ma már nem lehet vitatott, miszerint vannak rendkívüli viszonyok, amikor a sajtószabadság korlátozása indirekt is v szükséges. Ezzel a törvényhozásnak számolnia kell. Már a háború kitörését közvetlenül követő időben kitűnt, hogy büntető törvénykönyvünknek a habom esetére vonatkozó rendelkezései hiányosak s a gyakorlatban nem válnak be. A háborús jogszabályok egész sorát kellett a háború alatt megalkotni. E jelenségből is le kell vonni a helyes következtetést. Gondoskodni kell arról, hogy egy netáni ujabb háború ne találja készületlenül a büntető jogszolgáltatást. Közeledik az idő, amikor a háborús törvényeket jogpolitikai szempontból revizió tárgyává kell tenni s amennyiben be nem váltak volna* azok szabályait másokkal kell helyettesíteni. A hadviselés érdekei ellen elkövetett bűncselekmények megtartásáról szóló törvény (H. V. M.) szerény nézetem szerint egyáltalában nem szorul revizióra. Ez a törvény jól bevált. Teljes mértékben elérte a célt, melyet megalkotója maga elé kitűzött: kiirtotta a hadviselés érdekeit érintő visszaéléseket, amik a háború első szakában annyira felburjánzottak. Meghatározásai precizek, világosak; büntetési tételei indokoltan szigorúak. Csupán egy intézkedése van, melylyel elejétől kezdve nem rokonszenveztem s amelyről mindig vallottam, hogy jogrendszerünkben nyomot hagyni nem hivatott; és ez a visszaható erőnek törvénybe iktatása. Miután azonban ez a rendelkezés csupán a törvény megalkotását megelőző időben elkövetett bűncselekményekre vonatkozik : az aktualitásából nap-nap után vészit és ma már aktualitással alig bírhat. A jövőben még kevésbbé.