Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1943 (11. évfolyam, 40-41. szám)

1943 / 40-41. szám

30 büntetés végrehajtás szerves részének nyilvánítja a szabadultak gondozását, a ,,Strafentlassungswesen"-t. A visszaesés elleni védekezés jelentős fegyverét látják ők is az állami szervek útján való utógondozásban. Az utógondozásnak központi szerve van az igazságügyminisztériumban. Helyi szervei pedig a kerületi utógondozó hatóságok. Az utógondozás módjai: a ruha és élelem segély, munkaközvetítés és átmeneti otthonok. (Részletesen ismerteti a két codificatiós tervet: Hegedűs József kitűnő tanulmánya: A szabadult rabok visszavezetése a társadalomba. Társadalomtudomány 1941. évi 4. sz.). Külön méltatást érdemel Olaszország ezen a téren. Az 1930. évi új Btk. (Codice Pénale) külön szakaszban (149. §.) rendelkezik a pártfogó tanácsokról és az ezek költségeinek fedezésére rendelt bírságpénztárról. (Consiglio de patronato e Cassa della ammende.) Ez a szakasz elrendeli, hogy minden törvényszék mellett patronázs tanácsot kell szervezni, melynek feladata: 1. a szabaduló raboknak segélynyújtása és az állandó munka szerzésében támogatása, 2. a letartóztatottak családtagjainak gondozása, mindennemű támogatással, kivételesen pénzbeli segéllyel is. A pártfogó tanácsok költségeiről a bírságpénztár gondoskodik. Ezen törvény és az 1931-ben kiadott részletes Szabályzat alapján ma Olaszországban 128. pártfogó tanács működik. A tanács elnöke az illető kir. törvényszék melletti kir. ügyész, tagjai a vizsgálóbíró, egy járásbíró, közigazgatási főbb tisztviselők, lelkészek, tanítók és négy társadalmi képviselő, ezek egyike nő. A szabályzat két alakját különbözteti meg a patronázs munkának: a belső gondozást, a fogházban nyújtott lelki és erkölcsi vigaszt és az elhelyezésről való gondoskodást, 2. a külső, vagyis az utógondozást. Az utógondozás szempontjából kitűnő intézkedés volt az átmeneti otthonok (Assistenziarii) felállítása. Ezek facultatív alapon vannak szervezve, a kibocsátott rab nem köteles ezekbe felvétetni magát, de ha nem tud elhelyezkedni a szabad társadalomban, mindig nyitva áll előtte az átmeneti otthon. Az otthon vezetősége szintén nem köteles felvenni bármely rabot, csak ha biztosítékot lát benne, hogy rendes, munkás életet akar folytatni. Ma már 19 ilyen Átmeneti-otthon áll fenn, melyek 1940-ben több mint 8.000 szabadult rabnak nyújtottak ellátást és munkát. Ugyancsak nagyjelentőségű adat, hogy ebben az évben több mint 13.000 hozzátartozó családtagnak nyújtottak segélyt a patronázs egyletek. (L. ezeket az adatokat: Csánk Béla dr. szép tanulmányában: Rabtámogatás és utógondozás Olaszországban. 1942.) Ugyancsak kövelésre méltó utat mutat ezen a téren Svájc, ahol több kanton (így Bern és Soluthurn) állami feladatnak tekinti az utógondozást és az erre való állami felügyeletet. Ez