Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1940 (8. évfolyam, 29-32. szám)

1940 / 29-30. szám - Az állami rend megóvása végett szükséges büntetőjogi rendelkezésekről szóló 1938. évi [XVI.] törvény perorvoslati rendszere. [Előadás a Magyar Jogászegylet büntetőjogi szakosztályának 1939. évi december hó 9. napján tartott ülésén]

2 tetésével, ezzel szemben a szóban forgó új törvénnyel ;nehány felszólalástól és jogesetmegbeszéléstől eltekintve, a jogi irodalom egyáltalában nem foglalkozott. Pedig ennek a törvénynek több rendelkezése feltétlenül megérdemelné az irodalmi megvitatást. Megérdemelné, hiszen e törvény újszerű eljárást statuál egy jelentékeny jogterületen. Mert az Á. R. M. gyakorlati alkalmazása inem kis körre szorítkozik. Ez eljárásra utal a törvény (1. §.) oly bűncselekménveket is, melyek a gyakorlati életben eléggé sűrűn fordulnak elő és erősen foglalkoztatják a bíróságokat. így az izgatás, az Á. T. V alá tartozó bűncselekmények, így közöttük a nemzetgyalázás és nemzetrágalmazás. És az ide utalt bűncselekmények ez eljárásra tartoznak akkor is, ha a cselekményt sajtó útján követtélk el. vagy ha a cselekményt fiatalkorú követte el. Az új törvény tehát széles körben nyer alkalmazást. Láthatjuk is, hogy a K. elé kerülő ügyek igen jelentékeny része az A. R. M. elé tartozik. Az új törvény tartalmaz igen érdekes alaki jogi rendelkezéseket, de kivált a perorvoslati rendszert egészen új alapra fekteti. Azt lehet mondani, hogy a B. P. perorvoslati rendszerét attól egészen eltérő más rendszerrel helyettesíti. Az Á. R. M. rendelkezései, de kivált a Kúriának e rendelkezések nyomán kifejlődött gyakorlata tehát megérdemelné a jogászi elmélyedést s az irodalmi megvitatást. És én nem is hiszem, hogy büntetőjogászainkat, vagy legalább 'azok túlnyomó részét ezek a kérdések hidegen hagynák. Mi tehát az oka annak, hogy a büntetőjogi irodalom ezt a törvényt teljesen elhanyagolja, sőt egy kis túlzással mondhatni, hogy atnnak létezését tudomásul sem veszi? Talán a mai büntetőjogászokban kisíbb a lelkesedés, vagy kevesebb a gyakorlati kérdések iránti érdeklődés, mint azokban, alkik ezelőtt néhány évtizeddel művelték a büntetőjogi irodalmat? Erről szó sincs. Ma is vannak kiváló büntetőjogászaink. A fiatal generáció tagjai közül sokan a legszebb reményekre jogosítanak. És egyre tűnnek fel új tehetségek, új kiválóságok. És a mai büntetőjogászok közül is nagyon sokan vannak, akiik érdeklődést tanúsítanak a gyakorlati életben felmerült kérdések iránt. Felvetem tehát a kérdést, hogy ilyen körülmények között mi lehet az oka anniak, hogy a büntetőjogi irodalom meglehetősen elhanyagolja a büntetőjogi kérdéseket tárgyaló újabb törvényeket? Erre a kérdésre a választ — úgy érzem — könnyű megadni. Ennek oka egyedül és kizárólag a nehéz gazdasági helyzetből folyó sivár kiadói viszonyokban keresendő.