Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1938 (6. évfolyam, 21-24. szám)

1938 / 24. szám - Néhány büntetőjogi reformkérdés a hazai jogfejlődés szemléletében. (Csemegi és Deák.) [Előadás a Magyar Jogászegylet büntetőjogi szakosztályának 1938. évi február hó 19. napján tartott ülésén]

429 Olyan felemelő példára volna szükség, mint amilyet egy századdal ezelőtt a megújhodó magyar közszellem igazolt. Az erősek, a hatalmasok, a kiváltságosak s ezek között is a legjobbak és legtekintélyesebbek maguk álltaik Verbőczy kemény rendszerével szemben támadósorba s megértéssel maguk adták fel lemondással kiváltságos helyzetüket. iMa az a hiba, hogy a kiváltságos helyzetben levőknek kitűnőségei között nincsenek sem kezdeményező Felsőbüki Nagy Pálok és Széchenyiek, sem pedig a befejezésig előrevivő Deálkok és Kossuthok. Kossuth és Deák az akkori nyomorúság jelenségeit szintén ritJka bántó élességgel tárták fel. Ma a nincstelenség kihívó szószólói maguk is csak nincstelenek. De a közérdeklődés már-már a mártiromság útján kíséri őket. Pedig a megoldás csak a megértő kiegyenlítés, a szélső helyzeti előnyök túlzó mérvéről való megosztó lemondás lehet újra. Ez a jelenség ime máris büntetőjogi probléma. Végkövetk eztetéseinJk szerint tehát a büntető törvénykönyv szelídséget és a bíró büntetéskiszabási szabadságát kell a jövő büntetőjog alapjául vennünk. Ez pedig lényegében egy értelmű az 1843-iki Deák-féle javaslat elismerésével s az akkor volt korszellemnek követeléseivel. Ennek megfelelően elgondolásaim, — amelyek a szigort csak a maguk helyén, de ott sem reménytelenül alkalmazzák — a következők: Az ítélőbírónak minél teljesebb, az eredményfelelősség megkötő terhétől is mentes büntetészlkiszabási szabadsága melleit: 1. mellőzni kell a halálbüntetést; 2. a szabadságvesztésbüntetésnek csak két neme legyen, a rabság és a fogság; 3. csak az általában lehető rövid időtartamú fogságnak legyen kiegyenlítő, megtorló és egyeben kiengesztelő jehege; a rabság ellenben csalk a gonosznak, az elvetemültnek, a megrögzöttnek vagy betegesen hajlamosnak járjon, s ez az egyéniséghez alkalmazlkodóan elszigetelő, de egyben a javulásra, adott esetben pedig a gyógyulásra is alkalmat és reményt adó, erre ösztökélő legyen: 4. a szaibadságvesztésbüntetések végrehajtása csoportosításban az egyéniséghez alkalmazkodjék módszereivel is és a bünfertőzést ezzel is előzze meg. 5. E szempontok szerint a rabság időtartama pedig csak a reménytkeltő minimumában legyen az ítéletben meghatározható, tartama azonban egyébként mindig attól függjön, hogy a bűnöző közveszélyessége megszünt-e vagy sem. 6. A próbárabocsátást a minimum letelte után bírói ítélet rendelje el, amint bírói ítélet állapítsa meg azt is, hogy a próbárabocsátás ideje alatt tanúsított kifogásltalan viselet alapján a rabság terhe alól a bűnös szabadult.