Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1936 (4. évfolyam, 13-14. szám)
1936 / 13-14. szám - Grosschmid [Béni] és a magyar kötelmi jog. [Ünnepi beszéd, a Magyar Jogászegylet Grosschmid-előadás sorozatának első előadása]
5 A jog élettani szemlélete, az elemzés mélysége és az érdekgondolat szinte tökéletes megvalósulása nagy tudósunknak még világirodalmi vonatkozásban is a legnagyobbak között biztosít helyet és tanító munkásságával valóban ,.praeceptor Hunqariae" lett. Nagy jogászi egyéniségéi hazánkban bátran állíthatjuk Werbőczy mellé. A legnagyobb ('nőmmel fogadtam el az ilykép megokolt indítványt, mert kétségtelen, hogy azok a teljes ülések, amelyeket nagy jogtudósunk tanításainak ébrentartására és továbbfejlesztésére kívánunk szentelni, hazai jogfejlődésünket a legnagyobb mértékben hasznosan szolgálják. A teljes üléseken tartandó előadások ugyanis amint azt kifejtettem — magánjogunk nemzeti hagyományait kívánják ápolni és a jogi kutatásnak azt a módszeréi gyümölcsöztetni, amellyel Grosschmid a magyar jogtudományt oly mérhetetlenül gazdagította és a magánjog gyakorlati művelésének biztos és szilárd alapokat adott. Ebben a meggyőződésben nyitom meg a mai teljes ülésünket és felkérem dr. Szladits Károly professzor urat. nagyrabeesült tagtársunkat, hogy előadását szíveskedjék megtartani. GROSSCHMID ÉS A MAGYAR KÖTELMI JOG Ünnepi beszéd, a Magyar Jogászegylet Grosschmid-előadás sorozatának első előadásaképen elmondotta: DR. SZLADITS KÁROLY egy. ny. r. tanár. Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen tisztelt Teljesülés! Annak az ünneplésnek a keretében, amelyben négy évvel ezelőtt a magyar jogászság egy szívvel-lélekkel részesítette 80-ik születésenapja alkalmából nagy mesterét, Grosschmid Bénit: tanítványai és tisztelői jubiláris kiadásban jelenttették meg a nagy tudós monumentális müvét, mely a ,,Fejezetek Kötelmi Jogunk Köréből" szerény címet viseli. A három kötetnyi szöveghez három kötet Glossza járult, amelyben a magyar magánjog hálás művelői a hatalmas müvet igyekeztek közelebb hozni a mai gyakorlati jogászsághoz, kiegészítve az 1900-ban megjelent munkát a lefolyt ,';( év új irodalmi és jogszabály-anyagával. A vállalkozás sikere minden várakozást felülmúlt. A hat kötetes műből rövid id i alatt több, mint 500 példány fogyott el, ami azt jelenti, hogy magánjogi irodalmunknak ez a leghatalmasabb alkotása legalább 500 könyvespolcról indult el újabb hódító körútjára a magyar kötelmi jog elmélyedő művelése felé.