Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1935 (3. évfolyam, 9-12. szám)

1935 / 9. szám - A nyugdíjvalorizáció hatásai. [Előadás a Magyar Jogászegylet hiteljogi szakosztályának 1934. évi december hó 1. napján tartott ülésén]

30 A törvény :i mngánvasutak tekintetében is jogszabállyal rendelte szabályozni a nyugdíj járandóság méri ék él. Ilyen jogszabályok azonban a inasánvasulakra nézve a törvény életbelépése idejében nem létezlek, meri amint azl az állandó bírói gyakorlal kimondta, a magánvnsulak nyugdíjszabál vzatai nem tekinthetők jogszabályoknak, hanem csak az illető vasutak lényeinek és kötelezőkké csak alávetés esetében válnak, hs az a körülmény, hogy e szabályzatokai a kereskedelmi miniszter felügyeleti hatáskörében jóváhagyta, azokat jogszabály jellegével fel nem ruházza. A jogszabályalkotás tekintetében rá kell mulatni a törvények bizonyos ellentéteire. Az 114:XVII. le.-be iklatoíl vasúti szolgálati rendtartás 22. §-a az összes közforgalmi vasutak alkalmazottait arra kötelezte, hogy az egyes vasutak külön szabályaiban megjelölt nyugdíjintézetbe, nyugbérpénztárba, vagy ugyanilyen rendeltetéssel bármilyen néven fennálló intézetbe, az intézet alapszabályaiban foglalt feltélelekhez képesl belépjenek. Ugyanennek a §-nak 3. bekezdése szerint pedig ..a kereskedelemügyi miniszter a jelen törvény alá eső vasutak alkalmazottai nyugdíjés nyugbéibiztosításának ügyét rendeleti úton szabályozza". Ezzel szemben az 1926:XVI. tc. 2. §-a a törvény életbelépéséig külön jogszabállyal nem rendezett nyugdíjjárandóságok mértékének rendeleti szabályozására nem a kereskedelemügyi minisztert, hanem a minisztériumot, vagyis az összkormánvl hatalmazta fel. A két törvény bizonyos ellentmondást mutat. \ vasúti szolgálati rendtartás 22. §-a elsősorban a nyugdíjintézeti alapszabályaiban foglalt feltételeket mondja irányadóknak és a kereskedelmi minisztert a nyugdíjbiztosítás ügyének szabályozására utasítja. A nyugdíjbiztosítás Ügye azonban nem lehet azonos a nyugdíj általános szabályozásával és így nagyon vitás, vájjon VA a felhatalmazás, vagy ha úgy tetszik, utasítás feljogosítolla-e a minisztert arra, hogy a nyugdíjszabályokat a nyugdíjintézetbe már belépett alkalmazottakra is kötelező hatállyal módosítsa oly módon, hogy azzal a nyugdíjakat leszállítja. Tény az, hogy a kerskedelmi miniszter békeidőben, sőt a háborúi követő időkben is sokáig nem élt ezzel a jogával és nem avatkozott a magánvasulak nyugdíjügyébe másként, mint hogy felügyeleti jogánál fogva a hozzá felterjesztett nyugdíjszabályzatokat jóváhagyta. Az 1930. és 1931. években azonban nem jogalkotó rendelet formájában, hanem miniszteri elintézésképen jóváhagyta egyes magánvasulaknak azokat az intézkedéseit, amelyekkel a nyugdíjakai a MÁV-ellátások mértékére leszállították, utóbb pedig újból mérsékelték. Legelsőízben 1032 január 11-én 59.284/31. K. M. szám alatt bocsájtotl ki a kereskedelmi miniszter az 1914:XVII. tC. 22. §-ábail foglalt felhatalmazásra hívat kozva, olyan rendeletei, amely megengedte a magán vasutaknak,