Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1935 (3. évfolyam, 9-12. szám)

1935 / 9. szám - Ünnepi beszéd a Corpus Juris Hungarici első kiadásának 350-ik évfordulóján. [Elhangzott a Magyar Jogászegylet 1934. évi december hó 15-iki évi rendes közgyűlésén]

15 csöítö éneket zengeni mindenről válogatás nélküi, ami nemzeti, de hibás az a törekvés is, amely igazán értékes nemzeti intézményeinket történelmi kritika leple alatt nem akarja elismerni. Ha nem lett volna zárt jogrendszer, nem lett volna jogi egység, hanem ehelyett a hűbériség teljes partiknlarizmnsa. úgy amint Enrópaszerte mindenütt és a Duna medencéjében egy ország helyett hűbéri tartományurak várták volna azt az idegen uralmat, amely bekebelezi őket. A rendiség hanyatlásának korszaka — mint mindenütt, úgy nálunk is — sivár képet mutat: az új gazdasági és társadalmi rend nehezen tudott utat törni magának és a jog, a törvény konzerváló erejét nem ellensúlyozta többé az élet friss lüktetése. De volt idő — századok — amikor a jognak ez a konzerváló ereje volt az egyetlen, amelyre támaszkodva a magyar állam nemzeti léte fennmaradt. És ez nem szóvirág. Ez nem a ,,nemesi" nemzetnek urhatnámságát jelenti, hanem a keletről és nyugatról fejünk felett majdnem összecsapó hullámok elleni küzdelmet. A magyar Corpus Juris zárt egységében nem csak a nemesi nemzet látta a maga jogait, sőt kiváltságait, hanem ebben volt meg a lehetősége annak, hogy a magyar élet minden osztály és rend számára minden társadalmi réteg, minden foglalkozás, művészet és tudomány — sőt a történetírás számára is — fennmaradjon. Az ország három részre osztottságának idejében éppen úgy, mint a központosító, beolvasztó, a megsemmisítő törekvéseknek nem egyszer ismétlődő korszakaiban a Corpus Juris Hungarici clausum — amelynek a bekebelezett Tripartitum integráns alkotórésze. — jelentette azt az egységet, amely mellett legalább a szivekben és lelkekben — elméletben — a politikai lét egysége fennmaradt. Nem szégyelhetjük tehát magunkat, ha jogász nemzetnek csúfolnak. Ha nem lettünk volna azok, ma már nem léteznénk. Ez nem azt jelenti, mintha nem ismernénk el az újkori életnek nagy szükségleteit, különösen az újabbkori gazdasági életnek óriási következményeit, mintha nem tudnók azt. hogy ma már létért való harcunkban mi a jelentősége az emberi élet más oldalainak. De ma is a lét és nemlét kérdéseinek kitett nemzet csak úgy tudja megőrizni fennmaradását. — amint őseink tették — hogy saját létfeltételeinek rendjét: „jogát" őrzi és tovább fejleszti. Igaz, hogy törvények gyártásával, hogy puszta pereskedéssel és alkotmányos, közjogi kérdések tárgyalásával meg nem