Magyar Jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1933 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1933 / 1. szám - A Magyar Jogászegylet díszközgyűlése 1931. november 15-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Budapesti Ügyvédi Kamara székházának dísztermében Grosschmid Béni születésének 80-ik évfordulója alkalmából

10 gárda — az ő tanítványai —, nyomdokaiba lépve, ugyancsak ilyen irányban iparkodjék fejleszteni a magyar jogtudományt. Grosschmid Béninek ez a közéleti tevékenysége ritka és mérhetetlen szolgálatokat tett a magyar jogtudománynak és a magyar hazának. Grosschmid Béni munkálkodásának és működésének főterrénuma a katedra volt. ő a katedráról hirdette a jogot és azokat a nagy kincseket, amelyek a jogban rejlenek, amidőn azonban tanított, megtanított bennünket egyúttal arra is, hogy hogyan kell jogot tanítani és hogyan kell jogot tanulni. Kiindulási pontja az volt, hogy a jog nem mesterség, hanem a műveltség dolga és hogy a legelhibázottabb felfogás volna azt hinni, hogy a jogot tanulva tanulhatjuk meg, mert a jogot csak művelve tanulhatjuk meg. Ezek az arany szavak sehol sem találnak inkább visszhangra, mint itt a Magyar Jogászegylet kebelében. Ha figyelemmel olvassuk és tanulmányozzuk ,,Jogszabálytanát'', akkor azt látjuk, hogy ott stringens logikával kifejtette, miért kell így tanítani a jogot és azzal fejezi be útmutatásait és tanításait, hogy ne jogot tanuljunk, hanem jogi műveltséget. Grosschmid Béni egész élete, irodalmi munkálkodása és professzori tevékenysége tanúságot tesz amellett, hogy ezek az igazságok valódi igazságok, amelyek a mindennapi életben kell hogy meggyökeresedjenek. Grosschmid Béni foglalkozott a legbehatóbban a jog belső természetével, ö tanította a jogot keresztmetszetben, harántmetszetben és akármilyen szempontból vizsgálta is a jogot, egyetlenegy igazságot mindig megállapított, azt, hogy a jognak a nemzet jellemével szorosan összefüggésben kell lennie. Nemzeti büszkeséggel mutatott rá arra hogy a mi jogunk és a mi magyar magánjogunk is 1848 előtt kiválóan történelmi jellegű és erősen nemzeties jog volt. Magyair önérzettel hivatkozott arra, hogy a magyarok a vérszerződés megkötése óta indokoltan, méltán beszélhetnek „magyar jogról", mert sajátságos politikai és közjogi elveink, a Szent Korona szimbólumának ereje, a vármegyei rendszer, a régi magyar birtok- és örökösödési jogrendszer, ezek mind olyan mélyen hatották át minden egyes magyar jogász lelkét és valóját, hogy állíthatom, ez mind a magyar faj szellemi tulajdonává vált. Bennünket, magyarokat tehát nemcsak a nyelv közössége, nemcsak a népi szokások közössége tart össze, van még egy má,s kapocs is, amely époly erős, talán még erősebb is és ez az alkotmányjogi intézmények, a jogelvek köteléke. E politikai és jogi intézmények — igen természetesen — nagyon erősítették és növelték a magyarok fajsúlyát, szemben azokkal a nemzetekkel, amelyeknél az ilyen politikai és jogi institúciók idegenek, idegenből lettek átvéve, szóval nem saját egyéniségüknek produktumai. Nagyon bölcsen mondja nagymesterünk, hogy — szórói-szóra idézem szavait —: „az így kitermelt fajsúlytöbblet képezi egyik tényezőjét azon szellemi fölénynek, amelyről nálunk olyan sok szó esett"