Magyar Jogászegyleti értekezések új folyam, 14. kötet (82-85. füzet) (Budapest, 1917-1918)

1918 / 84. szám

15elmondott «Ünnepi beszédéiben megcselekedte volt. Csakis a törvények gyakorlati alkalmazásában szerzett bőséges tapasztalatok adhatták meg az ihletet a hivatott törvényhozó szükségszerű képességeiről, a törvényalkotás és a törvénykezési gyakorlat között nélkülözhetetlen kölcsönhatásról oly mólyen szántó1 elmélkedésekhez, a kellően legitimált jogcímet a legújabb korbeli magyar törvényszerkesztés mesterségének oly lesújtó, amily való bírálatára, mint amilyent Baumgarten Izidor «Törvóny és bíróság», majd «A törvényhozás művészetéről* címen írt értekezéseiben produkált. Csakis, aki mint Baumgarten Izidor nem csupán másoknak figyelmeztetése végett ekképen transskribálta Goethének a költőről írt mondását: «wer den Bichter will verstehen, muss in Bichters Lande gehen», hanem azt a maga részére is kategorikus imperativusként állította föl: csakis ő vállalkozhatott a bírói ítélkezés pszichológiájának oly pragmatikus kodifikálására, a jó és igaz, mert okos és igazságos bíróról oly himnusznak intonálására, mellyel Baumgarten Izidor a a Magyar Jogászegylet aradi közgyűlésének hallgatóságát «A bíró» címen tartott előadásával magával ragadta volt. A sors nem engedte, hogy a curulisiszékben élettapasztalatokkal is gazdagodva és az előrehaladott kor szenvedély telén bölcsességétől támogatva huzamosabb ideig gyakorolja azt a legnagyobb művészetet — mint Baumgarten Izidor a bíró művészetót nevezte — melynél «az érzelem játszik az értelem hangszeréu», hogy a legfelsőbb bírósági judikatura alakulatában és irányításában működésének oly maradandó ós jellegzetes nyomai maradjanak, amily markáns és sz^árd helyet és emléket biztosított maga szamára a büntetőjogi irodalomban. Még csak két évig sem töltötte be aktív szolgálatban a kúriai tanácselnöki állást, gyönge fizikuma, mely oly éles ellentótben volt hatalmas szellemi képességeivel és azoknak szakadatlan produktumával, idő előtt megtörött. Károly öccsének az 1913. év elején bekövetkezett halála mélyen megrendítette, azóta mintha csak eltávozott szeretett testvérének szelleme magához hívogatta és ő hozzákívánkozott volna. Egészsége egyre gyengült, lelki állapota mind nyomottabb, életenergiája mind fáradtabb lett. Nem talált többé nyugalmat, pihenést és üdülést kedvenc svábhegyi nyaralójában sem, melynek minden fája az ő gondozása alatt