Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 6. szám - A felségsértés

6. sz. Magyar Jogász-Újság 83 nek, mig a férj vétkessége csak 1611 esetben állapíttatott meg. 85 esetben mindkét fél hibájából bontatott fel a házasság, 10 esetben ellenben az adatokból nem tünt ki, hogy mely íél mondatott ki vétkesnek. Az elvált házasfelek személyi viszonyaiból kiemeljük a következőket: Az elvált férjek foglalkozását feltüntető adatok arról tanúskodnak, hogy legsűrűbben fordulnak elő elválások a közszolgálat és szabad foglalkozások csoportjában, melyet a kereskedelem és hitel csoportja követ, mig kedvezőnek az elválások szempontjából egyedül az őstermelők aránya mondható. Volt ugyanis: Az oldalt megnevezett foglalkozási körhöz tartozók aránya az 1906. évben kölött felbontott házasságokban Őstermelés 65 6 53.4 Ipar .19-4 21.8 Kereskedelem 36 66 Közlekedés 27 4.4 Közszolgálat és szabadfoglalkozás 3 5 8 6 A mi az elvált há2asrelek vallását illeti, azt tapasztaljuk, hogy a reformátusok között leggyakoribb az elválás, majd az izraeliták, ág. evangélikusok és görög keletiek következnek, mig légritkábbak az elválások a római és görög katholikusoknál Ha végül az elválásokat a korviszonyok szempontjából teszszük vizsgálat tárgyává, azt észleljük, a mi különben elég természetes is, hogy az elválások túlnyomó része a magasabb korosztályokra esik s alig egyharmada jut a fiatalabb korcsoportokra. A felségsértés. E bűncselekmény tárgyalása talárt sehol sem „népszerűbb", mint — Oroszországban, ahol a témának külön irodalma van. Legújabban is megjelent egy ilynemű orosz munka, a tomski egyelem egyik jogtanárától. E munka történeti és összehasonlító része fölötte érdekes íévén, a következőkben kivonatot közlünk belőle : Az ó-kor legrégibb népei is ismerték e bűncselekményt. A rómaiaknál a XII. táblástörvény halállal büntette a felségsértést, amelynek három esetét emiitette, amennyiben felségsértés miatt büntette 1. azt, aki valamely idegen népet Róma megtámadására fölbiztatott; 2. aki a hadvezér tilalma ellen harczolt; 3. aki egy római polgárt az ellenség hatalmába juttatott. A császárok korában az uralkodó helyettesitette az államot s nemcsak a személye vagy tekintélye ellen irányzott cselekményeket, hanem az ellene irányuló iratokat, tisz'eletlen beszédeket, jeleket, stb. is felségsértésnek tekintették. Hogy minő lehetetlen túlzásba mentek a czézárizmusban a rómaiak, annak a legeklatánsabb példáját abban a császári rendeletben találjuk, amely felségsértőnek nyilvánította azt, aki a valamely, a császár által bizonyos tisztségre kinevezett egyénnek az érdemességében kételkedett. Később a császári főhivatalnokok ellen elkövetett bűncselekményeket is felségsértésnek minősítették. A Lex Júlia hasonlóan felségsértőknek nyilvánította azokat is, akik valamelyik kárhoztatott császárnak a szobrát megöntötték, vagy akik a még föl nem szentelt szobrokat (statuae non consacratae) eladtak. A felségsértés büntetése a rómaiaknál, a régi időben, az interdictio aquae et ignis volt. A plebs tagjait ily esetekben a vadállatok közé vagy pedig a tűzbe dobták, avagy fejvesztéssel büntették. E bűncselekmény volt az egyetlen, amelyet még a puszta akarás esetén is büntettek. Felségsértés esetén quaestio alá vetették a tanukat is; továbbá a vádlott gazdának a rabszolgáit is és csak a vádlott ellenségeit nem hívhatták föl tanuk gyanánt. Végül a törvény eltiltotta a felségsértők sírjának a díszítését. Oroszországban már kezdettől fogva halállal büntették a fejedelem, illetve a czár ellen elkövetett bűncselekményeket. Csak később alkalmazták azoknak az enyhébb eseteire a száműzetést. Anna czárnő halállá' büntette Olgoruczki herczeget, amiért ez illetlen szavakkal nyilatkozott róla. Francziaországban a régi időkben két nemét különböztették meg a felségsértésnek, amennyiben az isteni és az emberi felség megsértését büntették. Az előbbi alatt értették a hithagyást, az eretnekséget, a bübájosságot, a szimoniát, a szentségtörést és az istenkáromlást ; az utóbbinak pedig különböző fokait különböztették meg, amelyek a büntettet többé-kevésbé súlyosabbá tették. A legsúlyosabb esetek voltak: az uralkodó vagy a gyermekei élete s az állam biztonsága ellen irányuló bűncselekmények ; ezeket fölnégyeléssel, tüzes fogókkal, stb. büntették. A fe'ségsértés egyéb esetei voltak: az uralkodó méltóságát és tek'ntélyét sértő bűncselekmények, a pénzhamisítás, a királyi pecsét hamisítása, stb., amelyeket egyszerű halálbüntetéssel büntették. Angliában is halállal büntették a felségsértést. A vádlottat a kövezeten vonszolva vitték a vesztőhelyre, ahol fölakasztották, de ezt megelőzőleg a belső részeit kivették s tűzbe dobták. Sokszor azonban lefejezték a bűnöst s ezután a testét négy részre vagdalták. Akasztásra történt Ítélés esetén a király kegyelmet adhatott a bűnösnek ; de, ha a bíróság lefejezésre ítélte a vádlottat, akkor ez esetben nem volt helye a kegyelemnek. Zs Jogi érdekességek. VIII. Kelemen pápa Farinaciusról, a hires kriminálisáról, egy alkalommal a következő szójátékot mondta : „la farina é buona, ma il sacco non ne vale niente." („A lisztje [azaz : a munkája] jó, de a zsákja [vagyis ő maga] nem ér semmit se"). Bilduaról, a szintén hires olasz kriminalistáról, irják a középkori írók, hogy midőn a paviai egyetemen prelegálni először megjelent, a hallgatók, kis termete nratt, kinevették s „Minuit praesentia famam!" („a megjelenése csökkenti a hírnevét") kiáltásokkal fogadták, mire Baldus igy felelt: „Auget sed caetera virtus" („De a többi erénye növeli!") — Baldus 1400-ban tragikus halállal rrittlt ki: kedvencz kutyája megharapta az ajkát s Baldus ettől vérmérgezést kapott és pár óra alatt kiszenvedett. A praktikusok egy másik, kiváló alakja, Bartolus, talált gyermek volt. Később — jogtudós korában — ha valamely jogi kérdéssel foglalkozott, kereskedőket, földmivelőket, stb. kérdezgetett ki, a szerint, amint azt az eset kívánta s „ez volt az, ami munkáinak nagy becset szerzett a kortársak szemében", mondja egy egykorú iró. Az újkor (XVI. század) egyik leghíresebb franczia jogtudósa Pierre Pilhou'volt, akihez nemcsak egész Francziaországból, hanem Olaszországból is «ok pert vittek, utolsó fokon való eldöntés czéljából.